Big(s) in Japan

Október végén ismét érkezett egy csapat kishazánkból két hétre. Október 22-re szerveztek is egy jó kis programot és jajj de jó, hogy csatlakoztunk! Az úti cél az Okazaki kastély, majd Gamagori híres szigete. A szemeket sem kíméljük, jó sok kép következik.

Okazaki egy bő fél órás vonatútra fekszik Toyotatól délre és egy kb. 400 ezres „kisváros”. A leghíresebb látnivalója a kastély, mely a nemzeti hősként tisztelt Tokugawa Ieyasu sógun születési és székhelye volt. A kastély eredetileg 1455-ben épült, 1873-ba azonban elvesztette jelentőségét Nagoya-val szemben, így a kastélyt lebontották és a területet és eladták. 1959-ben építették újra a turizmus felpörgetése érdekében és ez sikerült is.

Az Okazaki kastéy

Sajnos ezzel a kastéllyal is pechünk volt, épp renoválás alatt áll, vélhetőn januárban lehet leghamarabb megtekinteni. De kívülről már messziről, a kastélykert felé haladva megcsodálhatjuk, ugyanis kiemelkedik a fák közül. A kertbe egy csinos kis piros hídon sétálhatunk be. Elég sokan voltak aznap, mert a kastélytól nem messze valamilyen kutyabemutatót és vásárt rendeztek, végeláthatatlan sátrakkal, ahol a kutyáknak kínáltak portékákat…Vélhetően nem pórázt, ugyanis megrökönyödésünkre szinte az összes kutyit vagy ölben, vagy babakocsiban szállították az helyszínre a gazdihoz illő ruhában.

A másik esemény, ami tömeget generált, rögtön a kastély melletti szentélyben zajlott. Valamilyen gyerekeket avató ünnepség lehetett, ugyanis babától az óvodásig mindenki csinosan – legtöbben ultra cuki kimonoba – volt öltözve és az egész család kísérte. Minden család egyesével járult a szentélybe a pap elé, ahol egy számunkra ismeretlen ceremónia zajlott.

Annak ellenére, hogy a kastély zárva volt, feltaláltuk magunkat, mert a kert elég nagy volt. Ricsivel elkapott minket a hangulat és ez alkalommal vásároltunk egy szerencsehozó kis cetlit, becsületes nevén Omikuji-t, melyet rákötöttünk az erre szolgáló póznára. Egy-egy szentélynél egyébként rengeteg ilyen szerencsehozó, jövendölő talizmánt szerezhetünk be és egytől egyig becsületkasszásak. A mi választottunk elvileg egy jóslatot tartalmaz, bár őszintén, nem tudtuk elolvasni. :) Ha a jóslat pozitív, azért kell imádkozni, hogy beteljesüljön, ha negatív, akkor pedig azért, hogy ne. Emellett vettünk egy Omamori-t is, ami szintén egy szerencsehozó talizmán, nagyon szép hímzett is függő, amire egy isten neve, vagy egy különleges „ige” van írva. A céljuk, hogy vigyázzanak az emberre és egyengessék az útját. A hiedelem szerint az Omamori-t minden év januárjában vissza kell vinni ugyanahhoz a szentélyhez, ahol beszereztük, hogy az addig elnyelt rossz energiáktól megtisztítsák. Mi emlékbe szántuk, majd meglátjuk, mennyire vagyunk babonásak….:)

Felkötöttük az Omikuji-t

Az Omikuji jóslatunk (???)

Omamori az Okazaki kastéllyal

Miután megvolt a kis rituálénk, a csapattal körbesétáltuk a kastélyt. Séta közben egyre erősödő dobolást hallottunk, így hát követtük a hívó szót. Egy kis szabadtéri színpadon épp egy japán női dobos banda gyakorolt, páran hallgatták őket, így mi is becsatlakoztunk. Talán 5 perc sem telt el, már hívtak is fel minket a színpadra, hogy próbáljuk ki mi is. Zsombó nem volt elég bátor, de anya, s főleg apa püfölte kicsit a dobokat. Ricsit és még néhány hölgy dobost még vezényelte is az egyébként extra jófej „karmester”. Nagy élmény volt, nekem mindig is nagyon tetszettek a japán dobos performanszok, nameg kiscsaládunk fiú tagjai használni is szeretik ezt a hangszert (Hajrá Bányász!). Ezután tovább álltunk és egy kis köves kertes részre értünk, ahol volt egy múzeum a leghíresebb Tokugawa sógun életéről, illetve igazi szamurájoktól kérhettünk útbaigazítást és közös képet. A rettenthetetlen szamurájok azért a Coviddal szemben nem olyan bátrak, így természetesen a kép is csak maszkban készülhetett el. :) Ezt követően ismét a vasútállomást vettük célba, indultunk tovább az ékszerdoboz Gamagoriba.

Képgaléria 1 - Okazai kastélykert - Kattintásra nyílik

Gamagori 16 km-re és mindössze 1 megállóra, szintén dél felé fekszik Okazakitól és az extra gyors vasúttal 10 perc alatt ott is voltunk. Ez már valóban kisváros, 80 ezren lakják. Már a levegőben érezni, hogy a település a Csendes-óceán partján fekszik, de ha ebből mégsem tűnne fel, a Gamagori Station előtt a Nippon nevű óriási vitorlás fogad minket egy körforgalomban. Nem másról híres, mint hogy Gamagoriból indulva megkerülték vele a Földet.

Gamagori elsőszámú látványossága a Takeshima sziget, mely egy pöttömnyi hely, ahova egy 387 méter hosszú gyaloghídon át juthatunk be. Épp ebédidőben értünk a híd lábához, így mindenki megpihent egy kicsit a vízparton és a kellemes őszi napsütésben (ami elől leginkább még mindig az árnyékba menekültünk) elfogyasztottuk a konvinyi-s szendvicseinket. Ezután egy jó órát eltöltöttünk még a parton (bár többen feltűrt nadrágszárral inkább a kellemes vízben sétálgattak) kagylóhéjakat gyűjtögetve. Nem volt nehéz feladat, konkrétan tapostunk a kagylókon, lapátolni lehetett volna…és Zsombi lapátolta is. Egy megmosolyogtató sztori egyébként, hogy egész úton azon bánkódtunk, hogy otthon felejtettük Zsombi lapátját, pedig nagyon készült vele a tengerpartra. Majd a parton elmentünk pisilni és kézmosás közben egyszer csak megpillantottunk egy kislapátot a mosdó szélén…az Omikuji és az Omamori megérte a pénzét. :)

Távolban a kis gombóc Takeshima sziget

Kagyló tenger

Miután már eleget bűvöltük a partról a szigetet, végre felkerekedtünk, hogy meghódítsuk. A szigeten a Yaomoti sintó szentély található, de mondhatnánk azt is, hogy konkrétan a sziget a szentély, mert szinte a teljes területét uralja.  Ez Japán egyik leghíresebb temploma, mely a szerencse, a gyermekszületés és a pártalálás istenei előtt hódol. Alapítását 1181-re datálják.

A híd...

...és az ismérvei

A napfényben sétáltunk végig a hídon, majd mikor beértünk a szigetre egy hatalmas torii kapu alatt elhaladva és elindultunk fel a magas lépcsősoron, egészen sötét lett a sűrű növényzettől. Valami egészen elképesztő világba csöppentünk. A hosszú bevezető lépcsősoron lépdelve a hangszórókból végtelenítve szólt valamilyen mantra zene, az utat zászlók és szobrok szegélyezték, a fák ágai között meg-megpillanthattuk az óceánt. 

Képgaléria 2 - A sziget meghódítása - Kattintásra nyílik

Felérve a lépcsők tetejére a központi térre értünk, ahol szentélyek, imahelyek, szobrok sorakoztak egymás után. Fantasztikusan magával ragadó hangulata volt, amit tényleg nehéz szavakba önteni. Nagyon elkápráztatott minket ez a hely, annyira meghitt és lélekmelengető volt ott lenni. El is ragadtattuk magunkat és még egy imát is elmondtunk a fő szentély előtt. Gondoltak a turistákra, így ehhez raktak ki puskát. :) Először pénzt kell dobni a kihelyezett ládába, majd mélyen meghajolni, két taps, magadban elmondani az imát, majd ismét egy mély meghajlás. De mi még ennél is tovább mentünk és vásároltunk egy ema-t, ami egy szépen megrajzolt fatáblácska, melyre mi magunk írhatjuk fel a kívánságunkat és akaszthatjuk fel a szentély mellé. Eredetileg a kívánságok teljesülése érdekében lovat adományoztak az adott szentély kami-jának, megkönnyítette a dolgunkat, hogy ezt mára fatáblára cserélték. :)

Képgaléria 3 - A szentély - Kattintásra nyílik

Miután kiimádkoztuk magunkat, tovább indultunk a kijelölt úton, ugyanis az apró szigetet teljesen körbe lehetett sétálni. És itt jött a következő ámulat. Végig a gyönyörű óceánpart mentén haladhattunk, gyönyörködve a sziklás-köves szakaszokban, amiket színesített a sziget növényvilága. Nem volt egy babakocsibarát útvonal, sok helyen vigyázva kellett közlekedni, mert elég szűkös volt a hely, de ezt egyáltalán nem bántuk. A hídon visszaérve még pihentünk kicsit a parton, majd visszaindultunk Okazakiba egy vacsi erejéig. Hulla fáradtan értünk haza este, de boldogan, abban a tudatban, hogy ezt a helyet bizony nehéz lesz felülmúlni.

Képgaléria 4 - A sziget-kör - Kattintásra nyílik

Másnap reggel kicsit döcögősen keltünk ki az ágyból, eléggé éreztük az elmúlt nap kilométereit. De nem tartott vissza minket attól, hogy ismét meglátogassuk Inuyama-ban a Meiji Murat, az itt már említett, a Meiji kort bemutató szabadtéri múzeumot. Mivel hatalmas területről van szó, a múltkor az öt körzetéből csak kettőt tudtunk bejárni, így most pótoltuk az elmaradt hármat.

Meiji Mura, jövünk!

Zsombi kedvéért a bejárattól ismét a korabeli gőzös vasparipára pattantunk fel, amely elvitt minket a park közepéig. Innen mentünk volna tovább a villamossal, viszont „Hol van Wally?” vetélkedős napot tartottak aznap a múzeumban, így nagyon sokan voltak, már nem fértünk fel. Így hát gyalog indultunk a 3-as körzetbe, ahol egy régi ispotály bejárása után egy finom rántott husi+csavaros fagyi ebéddel indítottunk. Ezután végigsétáltunk az ún. „Renga-dori Road-on”, ahol mindkét oldalt számos korhű épületet tekinthettünk meg, mint például telefonközpont, bank, több emeletes lakóház, a végén pedig egy hatalmas hivatali épületet. A promenád nagyon hangulatos volt, az utcai lámpák is gyönyörű festett búrával rendelkeztek.

Képgaléria 5 - Meiji Mura, 1-es körzet - Kattintásra nyílik

Ezután bejártunk egy általános iskolát és egy vasúti műhelyt, majd egy kis séta után elértünk a keresztény Szent János templomhoz. Ott viszont ért minket egy kis mellbevágó élmény, ugyanis a japánok ezt az épületet jelölték ki arra, hogy berendezzék játszóháznak…hm…nem kicsit húztuk össze a szemöldökünket. A lábunk eztán egy kellemes ligetes helyen vitt keresztül, ahol szintén valamilyen iskola, illetve egy híres japán házaspár háza kapott helyet. Utóbbiból sok volt a parkban, nekünk sajnos nem sokat mondtak ezek a helyek, kár, hogy itt sem volt angolul valamilyen rövid leírás.

Képgaléria 6 - Meiji Mura, 2-es körzet - Kattintásra nyílik

A bokros-fás sétányról kiérve meg is érkeztünk a harmadik, egyben az utolsó körzetbe. Itt is gyönyörű Meiji-kori villákat csodálhattunk meg, ráadásul már a falu mellett elterülő hatalmas Iruka tó partján jártunk, így a kilátás is pazar volt. Egy magasabb ponton egy kis világítótornyot is elhelyeztek, ahonnan bátran lehetett nézelődni. Itt mi megpihentünk, amíg Zsombi aludt és jókat rötyögtünk azon, hogy a kihelyezett napórát az egyik japán anyuka el akarta tekerni (biztos úgy gondolta, nem jól jár…), egy nagyon hangos, nagyon kikerázott thai hölgy csapat pedig gondolkodás nélkül befogta fényképező állványnak. Még az volt a legbarátibb funkciója, hogy egy eleven kisfiú felmászott rá.

Iruka tó és a pecásai

Képgaléria 7 - Meiji Mura, 3-as körzet - Kattintásra nyílik

Ezután végre villamosra pattanhattunk és visszazötyögtünk a múltkor már felfedezett 4-es és 5-ös körzetbe. Azonban most ebben a két körzetben is láttunk és kóstoltunk is újat. Amíg én beszereztem néhány szuvenírt, Ricsi vett egy különleges desszertet. Ez pedig a pálcikára húzott ragacsos rizsgolyó volt, csokiba mártva, színes cukorkával megszórva. Nem volt rossz, de az volt az érdekes, hogy ez a ragacsos mocsis golyó multifunkcionális volt, mert tudtam belőle vásárolni édeskés-sós szója szószos verziót is (Mitarashi dango), ami egyébként nagyon finom volt, tele umami, vagyis az ötödik ízzel. Amíg ezeket elnyammogtuk, megkukkantottunk egy régi onsen-t, vagyis a japán melegvizes fürdőt, illetve a régi idők színházát is. Itt érdekes volt, hogy nem voltak székek, természetesen itt is a földön ülve nézték anno a műsort, viszont a helyeket úgy választották el egymástól, hogy kb. mellmagasságban négyzetrácsos formában rendeztek el hosszú farudakat.

Képgaléria 8 - Meiji Mura, 4-es és 5-ös körzet - Kattintásra nyílik

Hazaindulás előtt még elfogyasztottuk maradék energiánkat és az Imperial hotel, valamint a Kawasaki bank által közrefogott réten kergetőztünk egy jót, ezután indultunk csak haza. Nehéz megmondani, mikor voltunk utoljára ennyire kipurcanva, de ezért a csodálatos hétvégéért megérte. :)