Big(s) in Japan

Szépen lassan beérjük magunkat a bloggal, hiszen a következő sorok már október harmadik hétvégéjéről szólnak. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy volt két hét kényszerszünetünk betegség miatt, de az majd hamarosan egy kultúrsokk-blog részeként lesz olvasható.

Október 12-én, szerdán Zsombival éppen harmadszorra látogattuk meg a Tudományos Múzeumot. Ez alkalommal azonban csak délután értünk be az épületbe, először az összes szökőkutat jól körbejártuk, kijátszottuk magunkat a múzeum mellett lévő játszótéren (Zsombi most először játszott egy japán kisfiúval), majd egy meglepően finom japán bolognai után Zsombi elszunyókált a babakocsiban. Gondoltam addig nem a múzeumot nézem meg újra, hanem meglátogatok egy közeli parkot, amit felfedeztem előző nap a térképen. Egy kényelmes negyed órás sétára volt, de az utat színesítette, hogy rátaláltunk a Wakamiya Hachiman szentélyre, mely egy újjáépítése a 8. századi eredetinek. Természetesen ingyen lehetett megnézni, egy kis béke oázis volt a város közepén. Maga a szentély is nagyon szép volt és nagy, de a kertben még számos lelket gyönyörködtető tárgyat tekinthettünk meg, úgy mint torii kapukat, kisebb szentélyeket, szobrokat, kívánságokat és imákat gyűjtő alkotásokat. Jöjjön is egy kis tudtad-e az itteni szentélyekről…

Képgaléria 1 - Wakamiya Hachiman sintó szentély- Kattintásra nyílik

Az itteni szentélyek shinto szentélyek. A shinto Japán ősi vallása, melyben nem Isteneket, hanem szellemeket, ún. kamikat tisztelnek. Több ezer ilyen kami van, hiszen szinte mindennek tulajdonítanak egyet, legyen az egy fa, az óceán vagy egy gyümölcs. Emiatt a szemlélet miatt tisztelnek mindent és innen származik az itt már részletezett mottainai felfogás is, vagyis a ne pazarolj. Például ha ételről beszélünk, akkor tiszteld az ételt, próbálj minél kevesebb hulladékot termelni például főzés közben. A sintoizmus a Kr. előtti 1. évezredből eredeztethető és nem maradt fenn semmilyen írásos „szabálya” vagy tanítása az ősi időkből. A vallás legfőbb jellemzője a természetközeliség és a kamik tisztelete, nincsenek szigorúan vett irányelvei, sem könyvei. Emiatt is terjedt el később a buddhizmus, melynek sokkal körülhatárolhatóbb elvei és „szabályrendszere” van, s így a két vallás eléggé keveredett. Régóta törekednek a sintó buddhizmustól való megtisztítására, így már a sintoizmuson belül is több irány létezik. A lakosság több, mint 80 %-a követi ezt az ősi vallást, de jellemzően van egy második vagy kiegészítő vallásuk is, mint például a buddhizmus vagy a konfucianizmus. A szentélyek egyébként első ránézésre valóban buddhista hangulatot árasztanak, de jobban megnézve mások a használt jelképek (Buddha szobrot még nem igazán láttunk itt kint), illetve a buddhizmus színességével és díszességével szemben áll a sintoizmus egyszerűsége és a  természettel alkotott harmóniája. A szentélyek bejáratát jelzik a jellegzetes torii kapuk, és legtöbbször róka, illetve oroszlánkutya szobrok őrzik a templomot. Belépés előtt pedig mindig találunk egy kutat, melynél kiöblíthetjük a szánkat és megmoshatjuk a kezünket, mielőtt imába kezdünk. Bevallom őszintén, mielőtt Japánba jöttünk, én nem hallottam a sintoizmusról és meg voltam róla győződve, hogy Japánban leginkább a buddhizmust követik. A vallásról persze még rengeteget lehet olvasni, akit érdekel, én pár jellemzőt ragadtam csak ki.

A kellemes kitérő után haladtunk is tovább a kipécézett, Hisaya-odori Garden Flaire park felé. A parkot egy hatalmas kőfal és egy szép kőépület határolta. Belépve máris a kedvenc bambuszaim között találtuk magunkat és most éreztem azt először, hogy egy igazi japán kertben vagyok. Nagyon hangulatos volt az egész, kis ázsiai kertekkel, pavilonokkal és egy dísztóval, igazi feltöltődős hely. Sikerült is kb. 20 percet csendben üldögélve eltölteni a tóparton, egészen addig, míg Zsombit ismét fel nem keltették a szúnyogok…sosem fognak eltűnni. Tovább mentünk, átkeltünk egy kis fahídón, majd elértünk a kőépülethez. Ebben egy kis üvegház is helyet kapott, illetve egy nagy virágbolt, ahol nem is tudtam ellenállni a kínálatnak és beszereztem két kis portékát. De most beszéljenek inkább a képek.

Képgaléria 2 - Hisaya-odori Garden Flaire park - Kattintásra nyílik

Ugyanezen a héten, szombaton következett egy családi program, ismét Nagoya-ban. Két úticélunk is volt, de mindig be kell látnunk, hogy bőven elég egyet terveznünk, mindig gyorsan elrepül az idő. Végre eljutottunk a Nagoya kastélyhoz! A kastély 1612-ben épület és azóta is Nagoya legfőbb jelképe. 1945-ben sajnos egy légi bombázás áldozata lett, az egész leégett. Ezután a lakosság részvételével gyűjtés kezdődött az újjáépítésére, így 1959-re már újra teljes pompájában állt. Ez volt az első kastély Japánban, amit nemzeti kincsként jelöltek meg, 1930-ban. Az egyik jellegzetessége a tetején található két arany „shachi”, ami egy japán mitológiai alak, egy tigrisfejű delfin/ponty. A hiedelem szerint hatalma van az eső felett és megvédi az épületet a tűztől…hm. Van egy-két nap az évben, amikor ezt a két amulettet lehozzák a kastély kertjébe, hogy a látogatók közelről is megcsodálhassák.

Előtérben az eredeti alapkövek és Bombó, háttéren a kastély

Képgaléria 3 - A Nagoya kastély - Kattintásra nyílik

A kastélyt 2019-ben sajnos az elöregedés és a földrengés-károk miatt be kellett zárni, így mi sem nézhettük azt meg belülről. Ricsinek 2012-ben volt szerencséje megtekinteni. :) De nem kellett sokáig búsulnunk, a terület nem csak a fő kastélytornyot rejtette magában. A főkapun belépve először a Nishinomaru Okura Múzeum által rejtett múltbéli tárgyakat nézhettük meg, pl. eredeti, 400 éves, a bombázást túlélő falfestményeket, festett ajtókat és eredeti szobrokat.

 Eredeti shachik

A múzeum után egy szemet gyönyörködtető bonsai kiállításon áthaladva beléptünk a következő kapun és a gyönyörű Hommaru (vagy Honmaru, így is, úgy is láttam) Palota tárult elénk, barna, fekete és arany színeivel. Sajnos az eredeti palota is a tűz martaléka lett 1945-ben, az újraépítése 2009-től 2018-ig tartott, aminek autentikus jellegét támogatta az a tény, hogy rengeteg írásos és képi emlék maradt fenn az eredeti állapotról. Az egyszintes épület igazi labirintus, rengeteg folyosója és terme van. Nyilván, eléggé új hatása volt, így nem éreztük úgy, hogy egy történelmi helyszínen sétálgatunk, viszont a gyönyörű fal- és tolóajtófestmények, a mennyezeti berakások és díszítések segítettek elképzelni, milyen gyönyörű rezidenciája volt az akkori Aichi prefektúra urának. További funkciója volt egyébként a hivatalos helyiségek biztosítása is az uralkodó számára. Mikor beálltunk a sor végére, kicsit megijedtünk, hogy sokat kell várni, de nagyon hamar sorra kerültünk. Kb. 10-12 embert engedtek be egyszerre, miután megnéztünk egy rövid oktatófilmet arról, hogy ne egyél, ne telefonálj, ne vakuzz és ne nyúlj semmihez odabent. Belépésnél nyilván a cipőt le kellett venni, majd szigorú haladási irányban lehetett megtekinteni a szobákat, volt ahol még egyes sorba is kellett rendeződni.

A Hommaru Palota látványa egy belső kapun belépve

Képgaléria 4 - A Hommaru Palota belsője - Kattintásra nyílik

Ezt követően csináltunk egy jó kis sétát a kastély kertjében, ahol voltak kibérelhető tea házak, kisebb múzeumok és gyönyörű növények, sziklás kertek, valamint kilátás a kastélyt félig körülölelő „vizes árokra”. Találtunk egy félreeső kis filagóriát is, ahol eltöltöttük a csendespihenőt. A kastély területe – nagyon „barátian” - fél 5-kor zárt, mi kihasználtuk az időt, ugyanis 16:27-kor léptünk ki a kapun. :) Nagyon kellemes nap volt, még kellemesebb idővel, ugyanis itt még október közepén is 26-27 fok volt.

Képgaléria 5 - A kastélykert - Kattintásra nyílik

Másnap is folytattuk az autentikus vonalat, ugyanis Toyota-ban egész hétvégén a Koromo fesztivál (Koromo Matsuri) dübörgött. Aki nagyon figyelt az első bejegyzésekre, emlékezhet, hogy Koromo volt Toyota eredeti neve. Maga a fesztivál Toyota város Szellemi Kulturális Folklór Öröksége, egy rituálé, amelyet a bőséges termés biztosítása érdekében hajtanak végre. A program szerint már szombat hajnalban ördögűző imák, rituálék és táncok kezdődnek a város központjában található Koromo szentélyben. A fő látványossága a fesztiválnak, azonban az, hogy kb. hét darab nyolckerekű, jellegzetes kinézetű díszes fa kocsit húznak végig a szentélynél és a városon is. A kocsiknak hagyományosan hétszer kell keresztülhaladniuk a szentélyen, s ezután vágnak neki a város utcáinak. Ezek azonban ember meghajtásúak, az elején és a végén is kétoldalt egy-egy hosszú vonórúd található, mellyel a profi legénység irányítja a járművet (vasárnap délután már nem volt őszinte a mosolyuk), illetve elől egy egész tömeg húzza a kocsikat több méter hosszú kötelekkel. A kocsik nagyon magasak, legalul, félig eltakarva egy zenekar foglal helyet, fent elől ülnek a „nagyöregek”, majd körben állnak a fiatalabbak, akik trombitálnak, hangoskodnak, hagyományosan a „Hoissa!, Hoissa!” hívószót kántálják. Nem találtam rá magyar megfelelőt, a japánul értőktől szívesen fogadjuk a megoldást. :) Illetve a legelszántabbak a kocsi legtetején állnak és csak egymásba kapaszkodhatnak a sokszor nem túl lassan közlekedő kocsikon. De láthatóan nagyon átszellemülten művelik mindezt. A kocsikról irgalmatlan mennyiségű konfettit szórnak végig a városon, aminek a gyerekek roppantul örülnek. Zsombi is belevette magát a délelőtti konfetti maradványokba és csak szórta és szórta. Mi vasárnap délután már a fesztivál zárására érkeztünk, de így is meg tudtunk tekinteni négy ilyen kocsit, nagy élmény volt. A rendezők kínosan ügyeltek rá, hogy a bámészkodók szigorúan a felragasztott zöld csíkokon kívül álljanak. Ez amúgy is jellemző szabálykövetés, viszont itt most fokozottan indokolt volt, ugyanis másnap tudtuk meg mi is, hogy a szombati felvonuláson az egyik kocsi túl gyorsan vett be egy kanyart és halálra gázolt valakit…ami fura, hogy Magyarországon egy ilyen baleset miatt azonnal lefújták volna a fesztivált, itt viszont minden ment tovább.

Az este tűzijátékkal zárult, amit mi már nem vártunk meg. Itt egyébként nulla afterparty van a fesztiválok, rendezvények végén. Ahogy elhaladt az utolsó kocsi, az utcai árusok abban a pillanatban húzták le a redőnyt, illetve már jöttek is az utcaseprő járművek és emberek összetakarítani a végeláthatatlan konfetti szőnyeget. Abban biztosak lehetünk, hogy másnap reggelre egy darab sem maradt a járdákon.