Augusztus első hétvégéjét egy igazi ínyencséggel töltöttük. Nekem legalábbis ez volt az eddigi kedvenc programom. Talán azért is, mert most nem feltétlenül az volt a szempont, hogy gyerekbarát legyen, most igazi felnőttbarát elfoglaltságot kerestünk. Persze aztán ember tervez….gyerek végez. :)
Továbbra sem voltunk egyedül magyarok itt kint, a Denso folyamatosan gondoskodott az utánpótlásról. :) Így Gerivel kiegészülve, aki egy bő hónapot töltött itt kint, elindultunk Inuyama-ba (jelentése: Kutyahegy), Japán legrégebbi (1440), eredeti állapotában fennmaradt kastélyához. Emellett ez a kastély a legkisebb is a 12 megmaradt közül és hivatalosan is a nemzeti örökség része. Továbbra is az Aichi prefektúrában járunk, autóval csupán 45 perc az úticél. A kastély egy gyönyörű hegy tetején helyezkedik el a Kiso folyó partján. Már a parkoló mentén is igazi tradicionális lakóházak sorakoztak, ezzel már egy kis alaphangulatot adva a napnak.
Egy kicsit félve nézegettem a magasan fekvő kastélyra, kételkedve benne, hogy jelenlegi edzettségi állapotunkkal simán meg tudjuk azt mászni. De felesleges volt aggódni. A babakocsit ugyan félúton le kellett parkolni, a felfelé vezető út nem is volt olyan hosszú, mint gondoltuk, illetve már az elejétől kezdve szentélyek, imakapuk, kis vízi csobogók színesítették az utunkat. Egészen biztos nem véletlen, hogy a hegyet az ebekről nevezték el (az elnevezés eredete ismeretlen), a szentélyekben is kutyás szobrokhoz mormolták imájukat az emberek. Itt egyébként úton-útfélen találkozhatunk szentélyekkel, s ha az emberek épp arra járnak, megállnak egy-egy imára. A szentélyek mind egyszerűek, nyitottak és természetközeliek, kellemes és nyugtató látványt nyújtanak.
A kastély kapujában végül megvettük az 550 jenes belépőt és be is léphettünk a kastély kertjébe, ahol a szemünk elé tárult az impozáns kastély. Ahova persze szintén nem lehetett cipővel bemenni! Egy bácsika mindenkinek adott egy szatyrot, amiben cipelhette a cipőjét, amíg megtekintette a belső tereket. Egyébként nagyon jó érzés volt mezítláb végignézni egy múzeumot. :) Szerencsére lábszag sem volt. :P
A kastélyba lépve egyből egy iszonyú meredek lépcsővel találtuk szemben magunkat és ugyanez jellemzi mind a 4 emeletet. A leírás szerint ennek leginkább az volt a célja, hogy a kastélyt megtámadóknak is megnehezítsék a dolgát. Jelentjük, sikerült! Az emeletek mind egy légterűek voltak, így akadálytalanul körbejárhattuk őket. A berendezés puritán volt, néhány korabeli katonai öltözet, az épület makettje és a „ház urainak” fényképe kerültek kiállításra és a teljes burkolat fából készült, kellemes melegséget adva a helyiségeknek. Minden emeleten gyönyörű kilátás nyílt az ablakokból, de felérve a negyedikre, egy igazi panoráma erkélyen tipeghettünk végig, a látvány csodás volt.
A lankás lépcsők
Kilátás a kertre az egyik ablakból
A panoráma erkélyen
Éééés Gerinek hála vloggerek is lettünk, ITT tekinthetitek meg a kastélyhoz vezető utunkról készült klipet (bent a kastélyban sajnos nem lehetett felvételt készíteni).
A kastély udvarán elnyaltunk egy csavaros fagyit, s új erőre kapva indultunk neki második állomásunknak…na jó, hőség volt, így igazából nem az erő, csak a kíváncsiság vitt minket, illetve Geri inkább haza is ment hűsölni. :) A Nagy család pedig indult a Meiji Mura-hoz!
A Mura jelentése "falu", a Meiji pedig azt a korszakot jelöli Japánban, amikor a sziget lakói kikukucskáltak a buborékból és nyitottak a nyugat felé. Ahogy a kulturális különbségeken is látszik, ezt nem kapkodták el, a Meiji császárról elnevezett kor ugyanis 1868-tól 1912-ig tartott. A nagy nyitás hatalmas átalakulást jelentett Japán számára minden téren. Ennek állít emléket a „falu”, ami igazából egy skanzen, ami a kor új vívmányait és a nyugati ihletésű épületeket, intézményeket mutatja be és az utcái is idézik az akkori hangulatot. Ez a látványosság ismét egy bevallottan olyan hely, amit képtelenség egy nap alatt végig járni (területe 1 millió nm). Épp ezért 5 fő részre tagolták és több ajánlott útvonal is szerepel a prospektusokban, attól függően, kinek mennyi ideje van. Mi kettő részt céloztunk meg, természetesen itt már azért szempont volt, mi lehet érdekes Zsombinak…és hát megvéve a nem túl olcsó (3300 JPY/fő) belépőjegyet, már szállhattunk is fel a központba tartó gőzösre. Szóval igen, ahogy az elején írtam, gyerek végez: ezen a gőzösön összesen háromszor ültünk és minden alkalommal megnéztük, ahogy megrakják szénnel, a mozdony átmegy egyik oldalról a másikra, stb. Egyébként tényleg nagy élmény volt egy igazi, korabeli gőzössel utazni. Emellett még egy szintén a régi időket idéző villamost is ki lehetett próbálni.
A múzeumban rengeteg épületet tekinthettünk meg, volt posta (ahonnan levelet is lehetett küldeni), börtön, különböző társadalmi rétegek lakóházai, hotel, működő étterem, keresztény templom és bazilika is. Nem vagyunk templomba járók, de azért hozzászokik otthon az ember, hogy a települések képéhez hozzátartozik ez az épület és meg is dobogtatta a szívünket, mikor megláttuk a gyönyörű székesegyházat. Ez és a kereszténység is olyannyira kuriózum itt, hogy még egy üveg karácsonyfa is kiállításra került benne (A Barancsuk család fejének üzenjük, hogy ez a te helyed Gyuri! Itt nem ténferegnek székesegyházak szabadlábon... egy darab se).
Jobbra a posta épülete
Koi ponty-fűzérek
A Szent Xavér székesegyházban
A kiállított karácsonyfa
Mivel épp ebédidő környékén értünk a faluba, elég célirányosan az étterem felé tartottunk. Ehhez segítségünkre volt egy korabeli buszjárat is. Az étterem elvileg nyugati volt, de nem hiszem, hogy sokat böngészték előtte az ottani étlapokat. :) De a lényeg, hogy sültkrumpli volt, így Zsombi is jól lakott, sőt, Ricsi bőségtálján még halrudacska is akadt. Érdekes, itt nem a gyerekmenü része volt, ahogy a virsli sem. Az ételeket egyébként hipergyorsasággal hozták ki, majd utána a számlát is. Nem volt kérdés, hogy kérünk-e kávét, sütikét…de mi azért kértünk, így a számlát visszavitték és nem újat nyomtattak helyette, hanem az új tételt és az új végösszeget rácelluxozták az eredeti blokk aljára… Az árak egyébként barátiak voltak, hárman együtt kevesebbért ettünk, mint amennyi a belépő volt.
Gyönyörű helyeken sétálhattunk
Nem tudom mi volt, de finom volt :)
Így már tele hassal vonulhattunk a börtönbe, majd rövid séta után bejártuk az Imperial hotelt is, aminek eredetije Tokióban máig üzemel. Az épületek mellett a falu területe is gyönyörű volt, amíg ott voltunk épp egy koncertre és tűzijátékra készültek. Amennyiben egy másik főbejáraton érkeztünk volna, arra is lett volna lehetőségünk, hogy Meiji-korabeli ruhákba öltözve látogassuk végig a szabadtéri múzeumot. A rettenet melegben nem bántuk, hogy ez a lehetőség kimaradt, azt annál inkább, hogy nem sikerült annyi épületet végig néznünk, amennyit szerettük volna. Így azért ez a varázslatos múltidéző hely még mindenképpen bakancslistán marad. :)
Ricsit mégis csak bent fogták a szalagkorlátos ügy miatt...
Az Imperial hotel kívülről...
...és belülről.
Kilátás a hotel teraszáról, jobbra a börtön épülete
Üdv a Meiji korból!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.