Big(s) in Japan

Két hét múlva ilyenkor már hazafelé repülünk majd. Nézzük, milyen furcsaságokat mutatott még nekünk Japán az utolsó hetekben.

Szezonalitás

Japánban a tél kedvez azoknak, akik a hátuk közepére kívánják, a havat, jeget, hideget, mint például én. Itt Aichiban kb. két hétig voltak mínuszok, ezen kívül nagyon barátságos volt ez az évszak.

Imádjuk a japán telet! (02.04-ei kép)

Mégis, ősz vége felé már elkezdték téliesíteni az automatákat, vagyis a hideg kávékat forróra cserélték, illetve egy kóla és egy Fanta között meg-megbújt egy doboz meleg kukorica vagy bab krémleves. Ugyanúgy, italos dobozban porciózva. Szóval a dobozos kávékat ilyenkor annyira felmelegítették, hogy óvatosan kellett kortyolgatni.

Pirossal a meleg, kékkel a hideg italok

Egy kis kukoricakrémleves az útra

Egy másik dolog, amit nyáron ismertünk meg, de téli párjával is találkoztunk, az a nyakpánt. Talán még emlékeztek, hogy az egyik kultúrsokk bejegyzésben bemutattuk a fagyasztóba helyezhető zselés nyakpántot, ami kánikulában felüdülést hoz. Namost, a boltokban találkoztunk ennek testvérével is, a „nyakmelegítővel”, melyet nem a fagyasztóba, hanem forrásban lévő vízbe kell helyezni, így a hidegben melegíti az ember nyakát.

Butik etikett

Születésnapom alkalmából többek között kaptam pár órát egymagamban egy plázában. Tökéletes ajándék! :) Így hát frissítettem kicsit ruhatáramat, de ez a hétköznapi tevékenység is tartogatott számomra új ismereteket ebben a nem hétköznapi országban. Először is az egyik boltban rám szóltak, hogy a cipőt ne a vásárlótér területén próbáljam fel, hanem vigyem be a próbafülkébe. Gondolom ennek oka, hogy ne legyen piszkos a cipő talpa vagy ne legyen piszkos a belseje ha zokniban lelépek a földre…Sebaj, bementem a fülkébe, de ott is elrontottam az etikettet. Jött utánam a bolti dolgozó hölgy, hogy a cipőmet hagyjam kívül…bizony, cipővel még a próbafülkébe sem lehet bemenni. Egy másik boltban már rutinos cipőlevevő voltam, bár ott a térburkolatokkal kicsit egyértelműbbé is tették, hogy mi a feladat. Itt viszont a próbafülkén belül találtam egy megmosolyogtató plakátot. Ez arra kért, hogy mielőtt megpróbálok egy felsőt, húzzak egy kendőt a fejemre, hogy nehogy belekenődjön a smink, nyál, meg még ki tudja mi. :) Bevallom, én nem húztam semmit a fejemre, elég volt a maszk is…

Egészen abszurd :)

Ne tedd a földre, mert szegény leszel!

Szokták mondani otthon a táskánkra. Nos, ez a mondás úgy tűnik, nem csak nálunk van a köztudatban, Japánban is vigyáznak, nehogy a táskánk a földdel érintkezzen. Bár gondolom, itt a tisztaságát óvják inkább. Kétszer fordult elő velem itt kint, hogy egy kávézóban külön táskatartót kaptam, egyik esetben egy kis dobozkát, másik esetben viszont egyenesen egy ezüsttálcát…

Női egyenjogúság?

Japán nagyon nem arról híres, hogy egyenlő bánásmóddal kezeli a nőket és a férfiakat. Mégis, van valami, amiben mégis sokkal jobban, mint ahogy teszik ezt Európában. Ez pedig a pályaválasztás. Itt teljesen természetes, hogy nők dolgoznak az építkezésen, hogy a legtöbb kamiont ők vezetik, de mozdony- és buszvezetők között is nagyon sok hölggyel találkoztunk már. Mondjuk az első, tokiói hotelünkben is egy 150 centis, vékony nő pakolta a kiskocsira a dög nehéz bőröndjeinket, illetve az oszakai reptéren is hasonló kaliberű hölgyek emelgették le a szalagon érkező útipoggyászokat, szóval azért nem mindenhol kellene erőltetni az egyenlő bánásmódot. :)

(Nem saját kép)

A nők védelmében

Japánban elismerést érdemlően kedvezőek a bűnözési statisztikák. Egyvalamiben azonban nagyon is magas rátát képviselnek: ez pedig a nőket érő atrocitások, zaklatások. Az igazságszolgáltatás pedig legtöbbször nem a gyengébbik nemnek kedvez ilyen esetekben. Valamit azért mégis tesznek az incidensek elkerülése érdekében.

Azt hiszem pont a legelső napokban találkoztam olyan poszterekkel a mozgólépcsőkön, mely felhívja a nők figyelmét arra, hogy figyeljenek, amennyiben rövid szoknyát hordanak, mert a mögöttük álló pont be tud fényképezni alá.

Talán a fenti is az oka annak, amit azt hiszem, már említettünk, mégpedig hogy a Japánban vásárolt telefonokon nem lehet lenémítani a fotózás hangját. Magát a telefont sem lehet tejesen némára állítani, de ha rezgőn is van, a fényképező mindenképpen kattan. Egy kiskapu van ez alól: ha a Messengeren belül készíti valaki a fotót.

Egy másik megelőző intézkedés pedig az, hogy nagyon sok vonalon külön metró, illetve vonat kocsi került kijelölésre a női utasok számára. Ezekbe a kocsikba csakis nők szállhatnak be, főleg a „rush hour” idején, vagyis a munkaidő előtti és utáni embertömegben, elkerülve azt, hogy az egymáshoz nyomódott emberek fogdossák a mozdulni alig tudó nőket. Amikor a Universal Studios Japan-ba mentünk, Attilával sikerült egy ilyen kocsiba bepattannunk, Ricsi leszállás után nézett is ránk értetlenül, miért oda szálltunk, de őszintén nem figyeltük. Én persze legális voltam, meg félig-meddig Zsombi is. :)

Emellett minden metró kocsiban felhívják a figyelmet arra, hogy ha valakit szexuális zaklatás ér, kit és hogyan értesítsen.

Nyáron felöltöznek, télen levetkőznek

Nagyon úgy tűnik, hogy a japánok szervezete nem csak az alkoholra reagál máshogy, mint a miénk, a hőháztartásuk is teljesen máshogy működik. A korábbi bejegyzésekben már kitértünk rá, mennyire elborzasztóan be tudnak öltözni nyáron, hogy védjék magukat a naptól. De amint beköszöntött a tél, az emberek, főleg a gyerekek elkezdtek levetkőzni. Február közepén kint voltunk Zsombival a játszón, télikabátban, sapkában, kesztyűben. Mellettünk kb. 20 gyerek focizott pólóban és rövidnadrágban! :O Még nézni is rossz volt. De a bébiket is edzik a hidegre. Nagy divatja van itt is a hordozásnak, de aki hordozza a gyerekét, az nadrágot ritkán, zoknit meg szinte soha nem ad rájuk. Van, aki ezután betakarja egy pléddel, de rengeteg meztelenül kalimpáló babalábat láttunk az utcán télen. S amíg a gyerekek ilyen lengén rohangásznak, az anyukák pingvin módjára, zsebre tett kézzel, nyakat behúzva nézik őket nagykabátban. Talán ez tényleg valamilyen „kiképzés”? :)

Anyuka kabátban, bébi mezítláb

Üzenet a kukában

Azt hiszem elég példás állampolgárokká váltunk szemét szelektálás terén, de azért a vége felé csak elkövettünk egy hibát. Egyik hétfőn, mikor a „csomagolás” zsákokat vitték el, a miénket bent hagyták a tárolóban egy gondosan elhelyezett üzenettel.

A szerelmes levél

Persze ebből elsőre nem tudtuk meg, hogy hol követtük el a hibát, de Ricsinek sikerült lefordítania, és elvileg valamilyen szennyezett csomagolást láttak a zsákban…mindent észrevesznek! Hát ezek után agyaltunk, mi legyen, hogy szabaduljunk meg ettől a zsáktól. Mert semmi kedvünk nem volt áttúrni az egészet és megtippelni, hogy melyik darab verte ki a biztosítékot a szemétbeöntő kollégánál. Aztán eszünkbe jutott! Másnap vitték a „burnable”, vagyis az általános szemeteszsákokat, amihez éppenséggel hatalmas zsákjaink voltak. Hát pont belefért a csomagolós batyu! J Beletuszkoltuk az álruhába, de így még mindig nem volt jó, mert a zsákok átlátszóak, így látni fogják, hogy a zöld feliratos zsák valójában egy fekete feliratos zsákot bújtat. Erre Ricsinek jött egy igazi magyaros ötlete. A/4-es fehér papírt tömködött a feliratok elé és voilá, kész is volt! Hát így cseleztük ki a rendszert, de pszt(!), nem utoljára…:)

A becsület lovagja

Amikor még nyáron meghúztuk a kocsit, leírtuk, hogy itt kint a cég mennyire magáénak érzi munkásainak közlekedési morálját és történetét. Minden héten van egy csapat megbeszélés, ahol az összes balesetet át kell beszélnünk. Történt a hetekben egy érdekes eset: egy kolléga megivott valami alkoholt munka után, így vonatra szállt. Eddig dícséretes. Sajnos a vonaton elaludt, és visszaért arra az állomásra ahol felszállt. Itt úgy döntött, hogy akkor már mégis inkább autóval megy. Csóresz belehajtott egy vízelvezető árokba, és itt jön az önsorsrontás netovábbja: magára hívta a rendőrséget. Jött a szonda, ami pozitív lett, így előállították. Denso-s alapszabály, hogy ittas vezetésért elbocsájtás jár, és ez Káin pecsétjeként fogja végig kísérni az életét. A jogsija pedig azt hiszem 3 évre ugrik. Amikor azt feszegettük, hogy ugyan miért nem szólt egy rokonnak/barátnak, hogy húzzák ki az autót, akkor azt mondták, hogy azért, mert annyi idő alatt valaki biztos kihívta volna a rendőrséget, mert bizony a japán ilyen egymást bemártós nép is tud lenni.

Pénzt utalni Japánból? Na, azt próbáld meg!

Hazai fizetőeszközünk rendkívüli instabilitása miatt azt a stratégiát követtük, hogy a forintunkat váltottuk yen-re, hogy az fogyjon. Így a végére maradt egy olyan feladat, hogy a spórolt pénzünket haza kell utalni. Azt gondoltam, hogy ez 10 perc lesz, ugyanis van netbankunk itt kint is. Ráadásul mi a yen-t yen-ben szeretnénk elutalni, nem szeretnénk átváltani. Távolabb nem is állhattam volna a valóságtól. A netbankon keresztül csak japán bankszámlára lehet utalni, a külföldi transzferhez még regisztrálni kell valami plusz szolgáltatásra, aminek több hét az átfutása. Erről nem tudtunk, így ez már nem opció.

Ajánlották a Wise nevű szolgáltatást, ami egyszerűnek tűnt: össze tudom kötni a japán bankszámlával, ott egyszerűen átrakom a pénzt a Wise-ra, ahonnan pedig gyerekjáték az utalás. Hátrány, hogy a Wise nem utal Yen-t tehát váltani kellett volna. Elkezdtem a regisztrációt, aztán jött a feketeleves. A japán bankszámla regisztrálásához nem elég az, ami a világon mindenhol, hanem fel kell tölteni egy papírt, ami igazolja, hogy van MyNumber-em (ez itt a szigeten egy egyedi adóazonosító szerű kreálmány). Mi is kaptunk ilyen igazolást júliusban, de az csak fél évre volt érvényes. Igényelhetünk újat, 1 hónapos átfutással. Köszi…

Jött a legkézenfekvőbb: menjünk be a bankba és utaljuk el. Sokáig ez sem tűnt megoldásnak, két okból: egyrészt, a bank pénzügyekben csak és kizárólag velem kommunikál, alapesetben nem jöhet az ablakhoz velem tolmács sem. Másrészt pedig csak és kizárólag japán szolgáltatás létezik, tehát ha nem beszélem a nyelvet, akkor így jártam. Hosszas udvarlás után sikerült kisírni a tolmácsos verziót. De ahogy Gica megállapította, lehet, hogy Japán azért a 3. leggazdagabb ország a világon, mert a külföldiek inkább itt hagyják a pénzüket, minthogy végig járják ezt a kanosszát.

Török barátunk mesélte, hogy egy barátja a Kanadában élő unokájának akart yen-t utalni, és több hetes procedúra volt, mert be kellett bizonyítani, hogy valóban rokonnak megy a pénz… Azt hiszem megkérdezem Anyukám vércsoportját, hogy felkészülten érkezzek a bankba.

Bolti bakik

Hoztam még két megmosolyogtató példát arra, hogy itt sosem lehetünk biztosak abban, mit sikerül levennünk a polcról.

Az egyik eset egy drogériában történt, ahol sorban állás közben megláttam egy wc lógatót és gyorsan le is kaptam a polcról. Itthon aztán kibontottam, viszont a wc lógatónak éppen csak lógatója nem volt. Alaposabban megnéztem a leírást, melyből kiderült, hogy ezt nem a kagylóba kell behelyezni, hanem a japán mosdók különlegessége, a tartályt megtöltő csap alá kell ültetni. Így ráfolyik a víz, aztán az illatos hab megy a tartályba, onnan pedig a wc-be. Nade sikerült ebből is egy nem hétköznapit választanom, hiszen ebben az országban különösen odafigyelnek a „cukiságra”. Az illatósító egy macskafejet formázott, melyhez egy matricakészlet is tartozott, mellyel ízlésünknek megfelelő cicatekintetet varázsolhattunk…az illatosítóra…egy wc-ben… Zsombi viszont azóta jobban szeret pisilni, mert utána fürdetheti a macskát. :)

A másik a tojás esete. A megszokott boltunkban egy helyen, egy gurulós kocsin sorakoznak a különböző kiszerelésű és színű tojások. Legutóbbi alkalommal majdnem üres volt ez a kocsi, csak egyféle tojás volt, de hát nekem mindegy, vettem abból. Itthon meg is szavaztuk a rántottát vacsira. Volt még két tojásunk korábbról, azokat beleütöttem a tálba, majd elővettem az újat és hoppá….egy már fehér tojás csusszant ki belőle. Hát ez meg mi?

Ahogy bátyókám is mondta, figyelmesebben kellett volna elolvasnom a címkét...

Lefordítottam a címkét és valami ilyesmi állt rajta: "infravörös fénnyel óvatosan kezelt, a fehérje félkész, a sárgája krémes". Szóval majdnem csak egy héjában készült buggyantott tojást vettünk. 12 darab volt ebből a hűtőnkben, így nem volt mit tenni, hozzáütöttem még párat és amennyire tudtam, felvertem. Próba szerencse, megsütöttük így, de szerencsére nagyon finom vacsoránk volt! :)

A zöldségek királya: a jégcsapretek

Egy apró kis szösszenet a végére. A boltok zöldség-gyümölcs kínálata elég szezonálisnak mondható, egy valami azonban kitartóan, folyamatosan képviselteti magát a polcokon, ez nem más, mint a „daikon”, vagyis a japán jégcsapretek. Persze, tudom, otthon is van jégcsapretek, nade a japán vagy ázsiai fajtája olyan hatalmas, hogy egy öttagú család jól lakik belőle három napig. :) A felhasználása nagyon széleskörű: belefőzik levesbe, eszik nyersen, eszik salátaként, savanyítják, de ami a legelterjedtebb, az a napon szárítás. Egy japán főző workshopon tanultam pár dolgot a napon szárított jégcsapretekről, amit leginkább salátákhoz és ételek ízesítésére használnak.

(Nem saját kép)

Én imádom nyersen, így szinte minden nap azt ettem a szendvicsemhez reggelente. De persze a boltban csak darabokban veszem, így is két hét, mire elfogy. :)

Ami még érdekes és jó látni, hogy bárhol is lakjon valaki városon belül, akár főút mellett, mindenhol van kiskert. A kiskertekben pedig tutira van káposzta és jégcsapretek. Öröm nézni, ahogy ezek a hatalmas retkek kitörnek a földből. :) Majd az egyik háznál a szárítás folyamatát is lekövethettük. A ház mellett egy összetákolt korláton lógatták fel a retektermést, kb. úgy, mint nálunk a kolbászt, majd pár nap múlva már a lereszelt/legyalult, nagyobb darabok pihengettek egy hálón, szárítás céljából. Mindez a szabadban, szinte közterületen, kerítés nélkül.

December közepe...

...egy hónapra rá