Big(s) in Japan

Február harmadik hétvégéjén ezt az üzenetet küldhettem el a férjemnek. :) Amíg vártunk rá, varázsoltunk párat Zsombival az Abszol úton.

Nade nem mentünk el hirtelen Londonba, elég volt csak Oszakáig autózni, egészen pontosan az elképesztő Universal Studios Japan-ba (USJ). A világon összesen 5 ilyen park van, 2 az USA-ban, egy-egy pedig Szingapúrban, Kínában, és Japánban. Európában sajnos nem botolhatunk bele. Aki mégis tervezi, hogy elmegy valamelyikbe, az ne olvassa el ezt a blogot, inkább essen le az álla a helyszínen. :)

A parkot ajánlották már nekünk itteni spanyol ismerősök, de azon kívül nem nagyon hallottunk róla. Aztán Attila barátnője kijött egy kicsit telelni, s ők meglátogatták ezt a csudi helyet, melynek eredményeképp Attila olyan lelkesen ajánlotta nekünk, mint eddig még semmit. :) Így hát hurrá, hurrá, négyen ismét nekivágtunk.

Oszaka kb. 3 óra autóútra van tőlünk délre és egészen cikk-cakkos az egész város a rengeteg öböltől és félszigettől, ugyanis az óceán partján fekszik. Ennek eredményeképp megdöbbentő úthálózata van, szinte végig „felüljárón” közlekedünk, s az sem ritka, hogy 5-6 szint tekeredik egymáson keresztül. Sőt, egy helyen egy kb. 80 méter magas hídon, kétszintes autópálya-szakasz ível át az óceán felett. Egy szuper szállást sikerült foglalnunk a Universal Bay nevű körzetben. Egy 8 emeletes társasház, melynek felső négy szintje kizárólag apartmanoknak adott helyet. Itt az volt európai (legalábbis magyar) szemmel furcsa, hogy abszolút nem találkoztunk személyzettel, ám a lakásba jutás felért egy „beszabaduló” szobával. Az árat előre fizettük és előre kitöltöttük az adatainkat online. Ezután megkaptuk a lépcsőház kódot. Bejutás után egy tableten kellett becsekkolnunk, okmánnyal együtt fotózkodva, bizonyítva személyazonosságunkat. Ennek végén újabb kódot kaptunk, mely nyitotta a lakáshoz tartozó postaládát, melyben megtaláltuk a kulcsunkat. Viszonylag gyorsan megugrottuk a feladatot, ledobtuk a cuccainkat és már lőttünk is ki a Universal Studios-ba, hiszen másfél napos belépőjegyet vásároltunk, ami csütörtök déután 3-tól egészen péntek estig jogosított minket fel egy kis kikapcsolódásra.

A stúdió egy másik félszigeten helyezkedett el, így egy ingyenes, 3 perces komp járat vitt át minket a túlpartra. Ezután kicsi séta, kicsi vonat és bumm, nagyjából 30 perc múlva már egy nyüzsgő felvezető utcán találtuk magunkat, ahol szólt a zene, mindenhol üzletek és étkezdék hívogattak, valamint egy kéken villogó, éppen a ház falára mászó King-Kong vicsorgott ránk. Majd megérkeztünk a főkapuhoz, ahol egy gyönyörű kis parkot alakítottak ki tele pálmafával, s fő elemként a Universal Studios hatalmas földgömbje forgott méltóságteljesen.

Kilátás a kikötőből

A ladikon :)

Bevezető utca

A parkba való belépés majdnem olyan volt, mintha reptéren lettünk volna, táskák és mi is átvilágítva, kaja, pia kint marad. Összesen fél liter innivalót engedtek be, illetve ha volt velünk gyerek, a nasi felett is szemet hunytak. Zsombit méregetve megkérdezték hány éves, én rávágtam gyorsan, hogy két és fél, ugyanis Japánban nagyon sok helyen 3 éves kortól elvárják a maszk viselését…bolondok.

Elhagytuk a beléptető kapukat és mintha egy másik világba csöppentünk volna. Elképesztő aprólékossággal kidolgozott, a ’60-as, ’70-es évek Amerikájának fő utcáin sétáltunk, a fejünk felett néha sikítástól hangos hullámvasút húzott el, hömpölygött a tömeg, szólt a zene, leesett az állunk. Megszámlálhatatlan lakóházat, éttermet, kocsmát, boltot, mozit, sőt konkrét utcákat építettek meg teljes nagyságukban, valósághűen, de nem csak mint díszlet: az éttermek működtek, a moziban filmet vetítettek, a boltok pedig ajándékboltként funkcionáltak.

És ez csak a kezdet volt. A park 54 hektáron terül el és összesen 11 filmes témát dolgoz fel. De nekem ezek közül csak egy lebegett a szemem előtt: Harry Potter világa!

 A park térképe

A fiúk nagyon kedvesen szolidarítottak velem és rögtön az elején, a lehető legrövidebb úton mentünk is Roxfort felé. Egyszer csak egy útra tévedtünk, amit két oldalt egyre sűrűbben benőttek a fenyők, tuják, bokrok, a lámpások meg-megbújtak, víz csordogált, varangyok brekegtek, baglyok huhogtak, halkan szólt egy ismerős zene és én máris kis elsős boszorkánynak éreztem magam, aki épp most szállt le a Roxfort Expresszről. Út közben azonban hamarabb jött a meglepetés. Egy megbűvölt, világoskék mugliautó brümmögött egy fának csapódva…úgy látszik valakik lekésték a vonatot.

Egy-két kanyar után aztán egyszer csak földbe gyökerezett a lábam, a látásom homályossá vált, ugyanis ott álltam Roxmorts és az Abszol út keverékének kapujában, mellettem a Roxfort expressz okádta a gőzt, a HP főcím zenéje pedig betöltötte a levegőt. Leírhatatlan érzés volt ott állni és befogadni ezt a látványt 21 év rajongás után. Minden HP rajongónak kívánom, hogy legyen része egyszer egy ilyen élményben. Pedig még be sem tettem a lábam! Nade lássuk, mi várt ránk a Wizarding World-ben.

A készítők valóban összegyúrták Roxmorts falu és az Abszol út legjellemzőbb épületeit, s mindezt a regényekhez hűen, téli köntösben ábrázolták. Természetesen itt sem pazarolták a helyet a díszletekkel, mindent hasznosítottak – lehetőleg hűen a regényekhez: Zonko csodabazárjában vehettünk csokibékát, mindenízű drazsét, és még számtalan elvarázsolt édességet, de még a Weasley ikrek által feltalált, hallgatózásra alkalmas hatalmas fület is. A növényeket árusító bolt kirakatában bizonyos időközönként felsikított egy mandragóra. Az utcán két nagy hordóból is árulták a csapolt vajsört, de ugyanezt a Három seprűben is kérhettük volna a brit menü mellé. A Szárnyas vadkant is megcsodálhattuk kívülről, ezt követően pedig Ollivander pálcaboltjához értünk. Itt máris sorban álltunk, hiszen kb. 8 fős csoportokat fogadva a boltban maga Ollivander (vagyis valószínűleg egy „leszármazottja”) adott elő egy rövid kis jelenetet, persze megspékelve ezt egy kiválasztottal és egy kis varázslattal. A show után be is léphettünk az egyik ajándékboltba, ahol ránk találhatott saját pálcánk. Zsombi egy juharból, jómagam egy angol tölgyből faragottat vettem le a polcról.

A Három seprű

Vajsör csapolda

Olivandernél

Természetesen ők is mozogtak :)

Mandragóra

"Harry Potter és a Magyar mennydörgő"

A pálca nem csupán emlékként szolgált. Kaptunk mellé egy, a Tekergők térképe stílusában megrajzolt útimankót, s ez alapján megtalálhattuk azokat a pontokat a faluban, ahol a pálcánkkal ténylegesen varázsolni tudtunk. A pálca vége ugyanis szenzoros volt, így a megfelelő helyre állva, s a megfelelő mozdulatot suhogtatva kilöttyenthettük például a vizet az üstből, tűzet gyújthattunk egy kéményben, kinyithattunk egy varázslatos zárat, vagy éppen lebegtethettünk egy kvaffot. Tényleg ügyesnek kellett lenni, a varázslatok nem adták könnyen magukat, sőt, úgy találták ki, hogy minél tökéletesebb a mozdulat, annál inkább sikerült egy-egy mutatvány (pl.: volt akinek a kéményből csak egy-két lángnyelv vánszorgott ki, az eminens varázslók suhintásánál pedig lángszóró módjára égig tört a tűz). Próbálkozásainkról és egyéb varázslatos dolgokról ITT találtok pár videót. Tovább haladva számos ajándékboltba botlottunk még, ahol például plüss Hedviget vehettünk, de az egyikben még a Szörnyek szörnyű könyve is megpillantható volt, persze csak óvatosan, a ketrecén kívül, mert morgott és harapott. Tényleg 2 méterenként elájultam attól a csodától, amit odateremtettek.

Akár Bolyhoskát is haza vihettük

A Szörnyek Szörnyű Könyve

És még csak most értünk el a kastélyhoz…profin kidolgozott és gyönyörű épület magasodott felettünk. Közvetlen mellette egy Csikócsőr hullámvasút, a közepén pedig Hagrid kunyhója is helyet kapott. De aztán itt találkoztunk a park rákfenéjével…a sorban állással. Majdnem minden attrakciónál volt egy vagy több úgynevezett „ride”, vagyis egy menet, amire persze külön fizetni nem kellett, de sorban állni igen. Mindegyiknél egy tábla jelezte a becsült várakozási időt. Na ez most egy februári csütörtök délután a Hipogriff hullámvasútra 110, a kastélyon belül található kalandra pedig kb. 140 perc volt. Persze akkor délután már egyikre sem álltunk be, csak kívülről gyönyörködtünk mindenben.

Ami még nagyon vicces volt, az a mosdó. A parknak egyetlen négyzetcentiméterén sem érezte az ember, hogy a valóságban van. A mosdók is hamisítatlan roxforti helyiségek voltak, sötét, köves pinceszerű előtérrel, lepusztult, penészes (persze mű-penészes) fallal, s a háttérben Hisztis Mirtill nyavalygott folyamatosan. Az utcákat tisztán tartó személyzet Twist Olivert megszégyenítő, angol utcai kosztümökben seperte az utcát, korabeli eszközökkel! Mindenre gondoltak. Az első, fél napunkon ennyit időztünk Harryéknél, de mentünk még tovább a többi helyszínre.

A mosdó előtere

Troll szerencsére nem volt :)

A USJ egy másik nagy dobása a Jurassic World volt, s Zsombi dínó mániája miatt ez lett a következő célpontunk. Útközben azonban egy másik fenevaddal is találkoztunk: még fellógatva is vicsorgott ránk Spielberg nagy fehér cápája. Itt az egész rész olyan érzést keltett, mintha egy kis halászfaluban sétálgatnánk – a filmbéli Amity-ben. Itt is hangulathoz illő árusokat, éttermeket, ajándékboltokat találtunk.

Elhagyva Amity szigetét már ott tornyosult előttünk Spielberg másik alkotásának, a Jurassic parknak a kapuja. Belépés után szintén egyből megteremette a hangulatot a profi díszlet és a háttérből szóló filmzene. Az egész tér dzsungelszerű volt, bambusz elemekkel, oldalról csobogott egy vízesés, valamint a fejünk felett suhant a park legextrémebb attrakciója, a Flying dinosaur. Ezen a hullámvasúton szerintem egy percig sem voltak ülő pozíciban az emberek, repülő dínóhoz híven alapból lefelé nézve lógtak, majd aztán rengeteg csavar, hullám, kanyar és fordulat során sikíthatták rekedtségbe magukat. Egy kicsit visszafogottabb utazást kínált a vizes kaland, ahol csónakba szállva ténylegesen elvittek minket a Jurassic parkba. Sajnos Zsombi erre sem ülhetett fel, a legtöbb vidámparkos elemhez még alacsony volt. Bár nem is baj, mert a csónakázás idillien indult a parton legelésző dínók között (tényleg szemet gyönyörködtető, idilli környezetet teremtettek az alkotók), de aztán beléptünk a fedett raktár részbe, ahol már a bejáratnál vijjogó sziréna jelezte, hogy itt valami gond van. Ott bent átélhettük, milyen az, ha elszabadulnak a cseppet sem kedves óriás gyíkok, s az út végét még megfejelték azzal, hogy miközben a hatalmas T-rex ránk ordított, a csónak szinte szabadesésben, teljesen függőlegesen zuhant lefelé és placcsant hatalmasat a vízbe, maaaajd még egyet, amitől semmi és senki nem maradt szárazon. Nekem sem kellett már hajat mosnom. :) A két ride-ról ITT találtok videót.

A hamar záró étterem

A két ride-ot leszámítva azonban ez a rész csalódás volt, hiszen a gyerekeket teljesen kizárták az élményből, ők dínókat egyáltalán nem láttak, csakis az ajándékboltban megvásárolható figurákat…Gondoltunk arra is, hogy első nap megvacsorázunk a Jurassic étteremben, de az megrökönyödésünkre délután 5-kor már bezárt, miközben a park este 7-ig volt nyitva és dugig volt emberrel. Így mindenki a hatalmas pulykacombokat marcangolta, amit egy bódéban árusítottak. Persze itt is hatalmas sor kígyózott, ahogy minden kaját árusító kocsinál a parkban (sokszor egy sima hot-dog árusnál is 40-50 percet kellett várakozni), ugyanis nem csak ez, de az összes étterem bezárt 5-kor. Érthetetlen….Így mi nem is ettünk a helyszínen, hazafelé beszereztük a vacsoránkat egy konvinyiben.

A csúnya sapkák nagyon kelendőek voltak a parkban

A témák néha keveredtek...:)

Sötétben kifelé sétálva a parkból egyébként gyönyörű new york-i, san fransisco-i és hollywood-i utcákon andalogtunk végig, ismételten sikerült remek hangulatot teremteniük a park kitalálóinak.

Senkit nem kellett altatni, de másnap reggel újult erővel vágtunk neki a 10-kor nyitó Universal Studiosnak. Azzal az eltökélt szándékkal érkeztünk, hogy a jegyünk mellé veszünk egy elsőbbségi jegy kiegészítést, ami annyit tesz, hogy nem kell kivárnunk a kígyózó sorokat. Főleg Zsombival ez nagy könnyebbség. Namost kb. háromnegyed 10-kor érkeztünk a parkhoz, ahol már mindegyik pénztárnál és beléptető kapunál iszonyú embertömeg fogadott minket. Ami pedig extrán meglepő volt, hogy a hullámvasúton már visítottak az emberek…arra tippeltünk, hogy a dolgozók mehetnek pár kört nyitás előtt, de az is lehet, hogy még az elsőbbségi jegyet is üti valamilyen fajta VIP belépő. Utána jött a következő döbbenet, a park nyitása előtt 10 perccel már elfogytak az elsőbbségi jegyek. Vélhetően nem a helyszínen, hanem a neten, elővételben. Nekünk ez nem jutott eszünkbe időben sajnos. De ha már ennyit emlegettük a tömeget és a hosszas sorban állást, lássuk az okokat, vagyis néhány számot:

• A Universal Studios Japan a világ 5. leglátogatottabb élményparkja, Japánban pedig a 3.
• 2001-ben nyitott és már ebben az évben, összesen 11 millióan váltottak ide jegyet, így ez a hely érte el leggyorsabban a több, mint 10 milliós látogatottságot a világon.
• A csúcsot 2017-ben érte el, ebben az évben 14.935.000 ember volt kíváncsi a stúdióra.
• A Covid persze itt is közbeszólt, de egy átlagos, évi 14 milliós létszámmal számolva, naponta kb. 38 ezer ember fordul meg ezen a helyen…és áll sorba. :)

A napi felnőtt jegy egyébként 8600 jenbe kerül, ami a japán fizetésekhez és az átlagos belépőkhöz képest egyáltalán nem sok. Az expressz kiegészítésnek már jobban megkérik az árát. 6000 jentől mennek felfelé, és egy-egy típusú expressz jegy csak 2, esetleg 4 sorban állós attrakciónál biztosít elsőbbséget. De azért a 8600 jent szorozva a napi 38 ezer látogatóval…erre drága sógornőm is csettintene: „Mi bevételük lehet ezeknek?!” (Hugocs, csak neked: 2017-ben a mai jegyárakkal kb. 1 milliárd dollár az éves jegybevétel expresz jegyek nélkül. Mi – úgy, hogy a többi vendéghez képest szemmel láthatóan kevesebb szuvenírt vettünk – a jegyár körülbelül háromszorosát hagytuk ott a parkban pluszban - Ricsi)

Nade kanyarodjunk vissza az élményeinkhez, kezdjük el a második napot. Szóval, ha már nem kaptunk elsőbbségi jegyet, de kb. nyitásra sikerült odaérnünk, siettünk is a Roxfort kastélyhoz, hogy hamar beálljunk a sorba. De hiába, a sor vége már kb. a HP terület legelején állt, távol a kastélytól. Úgyhogy inkább Zonko bazárjában kezdtünk egy kis édesség bevásárlással.

A sor végét táblával kellet jelezni

Zonkó csodabazárja

Majd ezután mégis úgy döntöttünk, beállunk a sorba, hiszen egyszer muszáj lesz. A park nyitása után fél órával a becsült várakozási idő már 110 perc volt. Az alkotók azonban nem ma kezdték. Egy olyan kígyózó, kordonokkal kijelölt sort hoztak létre, ahol szó szerint folyamatosan haladtunk, végig a kastély mellett, mégsem értünk be soha. :) Zsombi itt feladta a harcot és elaludt rajtam. Babakocsit ide már nem lehetett vinni, így kemény súlyzós edzés következett.

A sor egy része Bimba professzor "tantermében" haladt

Végül, kb. 80 perc után beléptük a kastély alagsorába! Győzelem! Itt egy rövid bevezető út után (ahol hallhattuk a konyhában szorgosokodó házimanókat, valamint megtekinthettük a Baziliszkusz által használt csőrendszer egyik zsákutcáját), szekrénybe kellett helyeznünk a táskáinkat és végre megtekinthettük a kastélyt belülről. Kezdődött egy kanyarodó lépcsősorral, ahol körös-körül varázslófestmények lógtak, melyek természetesen beszélgettek is egymással. Áthaladtunk Dumbledore szobáján, megpillantottuk a Kövér dámát, majd a Griffendél klubhelyiségét, illetve egy tanterem is helyet kapott. Ami roppant bosszantó volt, hogy a közel másfél órás kinti tötymörgés után itt szó szerint siettettek minket, hogy haladjon a sor, ami közben már egyébként el is oszlott. Így szerintem magában a kastélyban 10 percet sem tartózkodtunk. Az út végén értünk a fő attrakcióhoz, a „Tiltott menet”-hez. Itt futószalagon jöttek az ülések, beültünk és akkor kezdődött 5 perc ámulat. A Harry Potter sorozat szívét-lelkét sűrítették bele ebbe az 5 percbe, persze mindezt 4D-s effektekkel, trükkökkel megspékelve, imitálva azt, mintha mi is seprűn ülnénk. Eszméletlen látványt hoztak létre, nem egyszer, de nem is csak kétszer sikítottam torkom szakadtából…pedig maga a szék valójában alig mozdult. De volt itt Aragog (aki arcon köpött minket), dementorok, kviddiccs meccs, magyar mennydörgő, minden…Hatalmas vigyorral szálltunk le mindannyian a végén. Tényleg elképesztő, hogy át lehet verni az agyunkat egy képernyővel, és minimális mozgással. Átértékeltük a söprűn repülők bátorságát, simán olyan volt, mintha hullámvasúton ültünk volna.

Edevis tükre

A lépcsők mentén

Dumbledore szobája

Tanterem

A Kövér dáma, aki természetesen mozgott és beszélt

Griffendél klubhelyiség

Ezután lenyugodott gyomrunkat szerettük volna megtölteni. Ez sem volt egy egyszerű feladat. A nagyban áhított Három seprű sajnos esélytelen volt, tippem szerint kb. 2 óra múlva jutottunk volna asztalhoz. Körbejártuk a park egy részét, de sehol egy szabad asztal és mindenhol sorban állás, pedig lépten nyomon éttermek voltak, elég nagy befogadó kapacitással. Itt volt is egy kis mélypontunk, a folyamatos sorban állás és várakozás megölte kicsit a hangulatot. Végül egy olasz étterem bizonyult a legjobb megoldásnak, ott 45 perc múlva mehettünk vissza az asztalunkért. Nagyon finomat ettünk, profi kiszolgálással és kint létünk alatt másodszorra tudtunk igazi presszó kávét inni! :) Ebéd után Ricsi és Attila elmentek belecsapni a lecsóba és megkeresni a veszélyesebb hullámvasutakat, erről Ricsi ír majd részletesen. Mi pedig Zsombial felfedeztük a gyerekeknek szóló témákat.

Fincsi, olasz ebéd

A gyerekek számára is habzsi-dőzsi volt. Létrehoztak George a majom, Nintendo world, Super Mario, Minion, és Snoopy-Szezám utca parkot is. A legközelebb hozzánk az utóbbiak ihlette gyermek vidámpark volt. Egyiket sem ismertük, de nem is az volt a lényeg. Zsombi végre kitombolhatta magát egy belső, Szezám utcás játszóházban, valamint mentünk egy-egy hajmeresztő kört egy cupcake és egy hőlégballon ringlisen. :) A játszóházban lett volna egy jó kis vizes élmény is, ahol közölték, hogy húzzak jegyet, úgy sokkal gyorsabban bejutunk, nem kell a 45 perces sorba beállni. Húztam jegyet háromnegyed 3-kor, melyen az állt, hogy délután 5 és 6 között sorra kerülhetünk. Kicsit máshogy értelmezik a „gyorsabb” jelzőt.

A süti menet

Uzsira ettünk egy csokibékát :)

A fiúk pedig nekiindultak a parknak, igyekeztünk néhány „ride”-ot kipróbálni. A hosszú sorokat meg lehetett hekkelni egy kicsit, mert azoknak, akik egyedül akartak felülni az attrakciókra, külön sora volt. Velük töltötték fel a szabadon maradó üléseket. Abból indultunk ki, hogy az ilyen hullámvasutakon és hasonlókon ritkán beszélget egymással két ember, így nem gond ha nem ülünk egymás mellett, úgyhogy mi szingliként álltunk be Attival a sorokba. Kezdtük a Gica által már említett Jurassic ride-dal. 15 percet írtak a szingli sorra, ehhez képest 5 percen belül ment velünk a csónak. Engem beültettek bal egybe, Attit mögém. A mellettünk ülő japánok, pedig röhögtek, hogy nem vettünk esőkabátot. Ők nyakig be voltak öltözve… szerencsére jó idő volt, mert csurom vizek lettünk. Átnéztünk a repülő dínóra, de a szingli sor 2 óra körüli várakozási idővel ment, így inkább elmentünk a Cápa kalandra. Itt még kevesebbet, kb. 2 percet kellett várnunk a szingli sorban és már mentünk is cápára vadászni. Egy tavon vittek körbe ahol jött a fenevad, a vezetőnk lövöldözött rá, felrobbant az olajos hordó, összedőlt a vízen felállított csónakjavító műhely, de a végén győzött a hős, és hangosan rikoltozó női túravezetőnk. Szórakoztató volt.

Mivel a Flying dino-ra nem csökkent a várakozás, így meggyőztem Attit, hogy a park elején található nagy hullámvasutat nézzük meg. Bevallottam neki azt is, hogy a vadászgép pilótákat megszégyenítő pörgés-forgás nem kenyerem. A nagy, gyors, magas hullámvasutak jöhetnek, csak ne pörögjenek. Így elmentünk a Hollywood Dream / BackDrop fantázianevű szörnyre. Ennek az az érdekessége, hogy előre és hátra is létezik menet, melyben a fő izgalom egy 43 méteres zuhanás. Mi arccal előre mentünk. Mikor leszálltunk, láttam egy üzenetet a messengeren, amire büszke vagyok. Elvittem a feleségem egy olyan helyre, ahol ezt írhatta nekem: „Roxfortban találkozunk” :)

Megdobogtatta a szívemet, mikor porontyom közölte az utolsó ringlis után, hogy menjünk inkább vissza varázsolni. :) Így elköszöntünk az integető Snoopy bábuktól és már spuriztunk is vissza Roxfortba. Újra megcsillogtattuk pálcatudományunkat, vettünk még pár ellenállhatatlan szuvenírt, majd férjemnek hála megszereztük végre az egy-egy kupa vajsörünket is. Mennyei volt, de olyan cukorsokk, mintha fél tepsi mignont nyomtunk volna be.

Félig-meddig láthattunk egy Durmstrang és egy Beauxbatons előadást is

Már sötétedett, mikor elindultunk haza, újra a fényekkel teli Amerikán át. Attila szeretett még volna egy szuvenírt beszerezni, s volt olyan ajándékbolt, ahol több méteres sorban várakoztak a bejutáshoz. Hulla fáradtan értünk a szállásra, de annál boldogabban és élményekkel tele…nem akármilyen kaland volt ez a másfél nap. Másnap délelőtt még felültünk a szállásunktól pár percre lévő, 112 méter magas Tempozan óriáskerékre. A csupa üveg fülkéből beláttuk egész Oszakát és az azt körülvevő végtelen óceánt és még a Universal Studiora is vethettünk egy búcsú pillantást. Oszakába még jövünk: körülbelül egy hónap múlva itt szállunk majd repülőre és intünk búcsút a 10 hónapos kalandunknak is.

Csíny letudva!