Big(s) in Japan

Programajánló rovatunk folytatódik. :)

Egy nap chatelgettem a japán barátnőmmel, Hinaval és éppen arra panaszkodtam neki a melegtől olvadozva, hogy nem igaz, hogy nem lehet itt sehol sem fürdeni. Aztán megkérdezte, hogy ajánlották-e már nekünk a Morikoro Parkot. Azon nyomban nyitottam a netes keresőt: víz, óriáskerék, játszóház, hatalmas terület, meg is lett a szombati programunk. :)

Mindenki izgatott!

Elcsaltuk magunkkal Attilát is, így július első szombatján négyen startoltunk a vasútállomásról. A park igazán közel volt, az óráskereket már messziről ki lehetett szúrni a vonatról. Mikor leszálltunk, kicsit megijedtünk, mert csak egy hatalmas építkezést láttunk. Kiderült, hogy a park egy részét újítják, de a számunkra fontos részek zavartalanul működnek. Leértünk a lifttel az állomásról és épp, hogy átmentünk a zebrán, mikor egy ránézésre 70 év körüli néni penderült mellénk és elkezdett kérdezgetni, mutogatni. Természetesen az őt sem zavarta, mikor jeleztük, hogy nem tudunk japánul, folytatta tovább bőszen, de azért most már néhány angol szót is fűzött a mondandójába. Lassan rájöttünk, hogy azt próbálja elmondani, merre jutunk be a parkba az építkezést kerülgetve. De a helyi fontos néni nem csak minket rendezgetett, egy négy fős japán családot is megállított, és ahogy észrevettük, megkérte őket, hogy mutassák nekünk az utat. Az éppen csokifagyit nyaló, mindenre rácsodálkozó Zsombival ez kicsit kínos volt, de az ismeretlen család türelmesen várt ránk. Mindeközben a néni folyamatosan próbált minket egy útra terelni és közben egy rögtönzött idegenvezetést tartott nekünk, hogy miket találunk a parkban. Ultra cuki volt és én szóhoz sem jutottam ettől a hozzáállástól, csak mosolyogva bólogattam. Aztán megérkeztünk egy helyre, ahol a néni közölte, hogy itt várjunk, majd ő, mint aki jól végezte dolgát, eltűnt. Gardedám családunktól megtudtuk, hogy mi most egy buszra várunk, ami már gurult is 2 perc múlva elénk és teljesen ingyen elvitt minket…nem tudtuk hova. :) Felszálltunk, hogy lesz, ami lesz és ott szálltunk le, ahol a tömeg is. Szerencsére mindenki a vízhez ment. Mikor megláttam a csillogó H2O-t és hallottam a visongó gyerekeket, majdnem egy könnycsepp is legördült az arcomon. 1 hónap után végre meglett egy oázis! Bár a felfrissülésre még kicsit várni kellett, mert Zsombi a buszon feladta a harcot álommanóval.

Kilátás a vasútállomásról a tovább szépülő parkra

Amíg Zsombi alszik, lássunk néhány tudnivalót a Morikoro, becsületes nevén Aichi Earth Expo Memorial Parkról. Ahogy neve is sugallja, a park a 2005-ös világkiállításra épült, melynek akkor az Aichi prefektúra (ahol mi is lakunk) adott otthont. A területe 185 hektár és található rajta egy hatalmas beltéri gyerekközpont (ami kicsit a Csodák Palotájára hajaz), kültéri játszótér, egy kisebb vidámpark, rengeteg sportpálya, korcsolyapálya (ami egész évben működik), hangulatos teaházak, múzeumok, a már említett pancsolda és vélhetően sok más, amiről még mi sem tudunk. A belépés ingyenes, a vidámpark játékainak használatáért és a fedett élményközpontokért kell csak fizetni. A világkiállítás másik megmaradt emléke az itt már említett, a terület első nagy sebességű kereskedelmi mágneses levitációs vasútvonala, a Linimo. Ezen lebegve közelíthetjük meg legegyszerűbben a parkot. A lebegés egészen pontosan 8 mm-t jelent a sínektől és a maximális sebessége 100 km/óra. Ja és vezetője nincs, rajta ülve pedig gyönyörű tájban gyönyörködhetünk, amíg le nem szállunk a könnyen megjegyezhető, Ai-Chikyuhaku-Kinen-Koen Station nevű megállóban...mondjuk a II. János Pál Pápa térrel mi is elmehetünk a valahova...

A kis kitérő után irány a víz! Zsombi már teljesen be van sózva, nem kevésbé én! A fiúk viszont maradtak az árnyékban. :) Nem nevezném medencének, ami várt minket, tényleg a pancsolda a legjobb szó rá. A felnőtteknek maximum lábszárközépig érő vízzel volt tele egy több lépcsős, nagy kavicsokkal kirakott vízivilág. A kavicsok kihívást jelentettek a mezítláb érkezőknek, így én magamon hagytam az eredetileg esküvői szandimat (életem legjobb vásárlása volt). A víz mindenhonnan csobogott, spriccelt, zúgott, a köveket lehetett ide-oda pakolászni, szóval a kisgyerekeknek ez egy szuper lehetőség volt. A part egyébként telis-tele volt félsátrakkal és plédekkel, ide is korán kell érkezni, hogy jó helye legyen az embernek. Ami furcsa volt (mert olyan mindig van), hogy senki nem volt fürdőruhában. Az oké, hogy mi felkészületlenek voltunk, mert nem tudtuk, mire számítsunk, de sok gyerekkel pancsoló apuka és anyuka is tetőtől talpig fel volt öltözve. Hát később, az első tengerparti élményünkön megtudtuk, hogy márpedig bizony ők fürdőruhában voltak. A japánok elborzasztó módon be tudnak öltözni a legnagyobb kánikulában is, hogy védjék magukat a naptól. A városban hosszú nadrág vagy szoknya+harisnya, hosszú ujjú, vagy ha éppen rövid, akkor hozzá könyök fölé érő fekete kesztyű (!!!), kalap és persze maszk. A maszk is néha egy teljes kendő, ami körbe a fejükön mindent betakar. Na hát hasonló a hozzáállás a vízben is. Direkt erre a célra tervezett hosszú nadrág és cipzáros hosszú felső az alapfelszerelés. Még nézni is rossz. Elhiszem, hogy UV meg minden, de hát léteznek ennél humánosabb megoldások is. Néhány merész apuka villantott csak vállat vagy vádlit…

Az oázis :)

A vízparton a blog-írás is jobban megy :)

Kipancsoltuk magunkat, majd tovább álltunk, mert a napszúrást azért mi is el akartuk kerülni, nameg jelzett a gyomrunk, hogy enni kéne valamit. A parkban szerencsére működött a japánok mekije, a MOS burger, aminek alap termékei tényleg gyanúsan hasonlítanak a legismertebb sajtburgerhez. De minket ez nem zavart, elmutogattuk az étlapon, hogy mit szeretnénk és jóízűen meg is ettük. Ezután célba vettük az óriáskereket. Úgy voltunk vele, hogy ilyen melegben nem ülünk fel, de kiderült, hogy mindegyik kabin légkondicionált, ahogyan Japánban minden. Azonban ez sem számított már, ugyanis beúszott a képbe egy pénzbedobós játék-Thomas és ZsombÚr hallani sem akart többé holmi óriáskerékről. Thomas után jött a Shinkansen, Shinkansen után egy „csak még egy kört" hiszti és végül elindultunk haza. :)

Mivel új lakhelyünkhöz, Josuihoz még közelebb van ez a park, Zsombival azóta már kétszer is felkerekedtünk hétköznap és tartottunk egy-egy pancsis-hamburgeres-játszadozós anya-fia napot. Egyik alkalommal már a fentebb említett gyerekcentrumot is kipróbáltuk, ami egy hatalmas, kb. 4 emeletes épületben került kialakításra, a belépő egész napra, korlátlan belépési lehetőséggel pedig csak 300 yen, vagyis kevesebb, mint ezer forint. Itt aztán voltak járatok, alagutak, trükkös és tükrös folyosók, néha azt sem tudtuk, hol vagyunk. Volt egy kisebb, klasszikus játszóházas sarok is, ahol egy nagyon cuki, kizárólag gyerekeknek való mosdót alakítottak ki, tiszta Liliput élmény volt. 

 Kilátás a gyerekközpont tetejéről, avagy "Hol vagy, Thomas?"

Itt mindenféle "ételt" szaglászhattunk

Morgó/hápogó folyosó

Törpe mosdó :)

Természetesen papucsok bekészítve

Egy jó másfél óra után keveredtünk ki, végig sétáltunk a kiállított elefánt, zsiráf, stb. szobrok között, majd a csendespihenőre leheveredtünk a szép zöld mező szélére, a földből kibukkanó, nagy piros manósipkák közelébe. Ez a park egyaránt kiszolgálja az embert egy teljes egész napra, de csak pár órára elugrani is tökéletes időtöltés. Japánba készülőknek egyértelműen ajánlott kikapcsolódás. Ja és itt a kigyóktól sem kell tartani…csak feketeözvegy van. :)