Big(s) in Japan

Hétvégi programajánlónk következik…ha netán valaki Japán felé járna. :)

Ricsi kapott egy tippet egy - Japánt már korábban meghódító – magyar kollégától, miszerint van Toyotában egy Kuragaike park nevezetű hely, oda érdemes elmenni. Utána is néztünk rögtön, csupán fél óra buszozásra volt tőlünk, úgyhogy a második Japánban töltött vasárnapunkon már zötykölődtünk is a park felé.

Busz, busz, buszozunk...

Ahogy leszálltunk a buszról, először a hatalmas csónakázó tavat pillantottuk meg, tele indulásra készen álló halacska, hattyú, stb. formájú vizibiciklivel, gyönyörű, dús erdő ölelésében. Mikor elindultunk a bevezető útra még azon is tanakodtnk hogy ez egyébként egy belépős hely-e? Nem az. Elhaladtunk egy Starbucks mellett, majd a szemünk elé tárult a park központja, egy hatalmas füves, félig fedett placc a központi épülettel, ami egy kétszintes játszóházat rejtett magában. „Az a szép zöld gyep” tele volt a félsátorok árnyékában heverésző családokkal. Mintha a fűzfői Fövenyes strandra léptünk volna be, épp csak a csillámtetkós hiányzott a bejárat mellől. Pont pár nappal ezelőtt kérdezték jópofa barátaink a japán utcákról küldött képek láttán, hogy de hol vannak az emberek? Most már tudjuk, hogy a Kuragaike-ban!

Megjöttünk!

Háttérben a játszóház és a pihenő övezet

Sétáltunk tovább, majd az erdei kalandpark mellett láttam valami nagy fehér buckát…aztán láttam, hogy gyerekek pattognak rajta…és akkor már Zsombi is látta, aki teljesen izgalomba jött, ugyanis aki ismeri Zsombit, tudja, hogy imád „bamm-bammolni”, vagyis ugrálni, legyen ahhoz bármilyen kicsit ruganyos eszköze is. Szóval már spuriztunk is a becsületes nevén „bouncing pillow”-hoz, ami egy kicsit erősebb anyagból van, mint a nálunk használatos ugrálóvárak és fixen fel van fújva olyan hatást keltve, mintha a föld alól bukkant volna elő.  Ismét meglepett, kicsit értetlen gyerek tekintetek közepette a játék zárásáig pattogott ezen a „párnán” Bombókánk. Ezután nagy svunggal mentünk is volna egy jó török fagyit enni az egyik büfékocsihoz, mikor az szintén záráskor, 17:00-or lehúzta a redőnyt…nincs sok üzleti érzéke, ha bezár mielőtt a kb. 30 fagyira szomjas gyerkőc odaért volna a kocsihoz. Na mindegy, szerencsére Zsombi kiengesztelhető volt egy Starbucks-os sütivel is (milyen jól jártunk!), amit nagyon szép panorámánál, a tó partján tudtunk megenni.

A süti után újra körbenézve aztán mintha láttunk volna a távolban egy szép piros kötöttpályás járművet. És igen! A mező közepén, egy sínen ott állt egy nyugdíjazott vonat szerelvény, amit mindenki kedvére felfedezhetett kívül-belül. Zsombókának így egyre jobb napja lett. Sajnos csak délután indultunk neki a parkvizitnek, így gyorsan elrepült az idő, indultunk is haza a 18:00-ás busszal.

A következő alkalommal csak ketten, hétköznap mentünk ki Zsombival a parkba. Ekkor felfedeztük, hogy az sokkal, de sokkal nagyobb, mint azt először gondoltuk. Hiszen  működik itt golf és baseball pálya, botanikus kert, kilátó, egy állatkert, egy lovas tanya és egy állatsimogató is, mindezek gyönyörű természeti környezetben, amit akár egy Katica vonattal is bebarangolhatunk, mindössze 100 jenért (kb 300 Ft). Bár az állatsimogató sajnos a Covid miatt ideiglenesen nem üzemelt, a pacikat meg tudtuk csodálni. Körülöttünk, egészen magasan, virágzó és üde zöld növényekkel szegélyezett kiránduló útvonalak haladtak körbe. Persze, hiába gyönyörűek ezek a helyek, nekem ilyenkor egyből beugrik a kígyós tábla képe és inkább távolról csodálom és csak elképzelem, milyen jó lehet ott sétálni. Ez alkalommal megismerkedtünk a tóban lakó irtózatos mennyiségű és méretű Koi pontyokkal is, akiknek ha dobtunk egy darab kekszet, annyira rávetődtek, hogy majdnem csak egy hal piramist alkottak. Néhol egy-egy teknős is kikukucskált a vízből, akik az esélytelenek nyugalmával figyelték a repülő kekszeket.

A piros "huhúúú", háttérben az állatkert

Aki megnevez egy Katica vonat megállót, az kap tőlünk valamit :)

Annyira megtetszett nekünk ez a park, hogy azóta még kétszer is voltunk reggeltől egészen zárásig. Ekkor már felkészültebben, pléddel, nasival, labdával, kismotorral felszerelkezve érkeztünk és telepedtünk le a rendkívül puha, rendkívül zöld műfűre. Bizony, a féltető alatti pihenő részen műfű van, viszont meglepően sokat ad a pihenés élményéhez, hogy az embert nem rántja vissza folyamatosan az alfa állapotból egy lábát csiklandozó hangya. Heverészés közben lágy zene szól a háttérben, és a szokásos „balatoni” hangok is megtalálhatók, mint például a hisztiző gyerek. Akikkel egyébként nem igazán törődnek, nem próbálják őket mindenáron megnyugtatni, de nem is húzzák fel magukat rajta a japán szülők. Buddha nyugalommal, már-már bekummantva várják a hiszti végét, néha még egy mosolyt is adnak a helyzetnek. Irigylem a türelmüket na, de igyekszem is eltanulni tőlük.

A műfű tisztára, mint az igazi :)

Az egész napos parkozások alkalmával lehetőségünk nyílt végre kipróbálni a játszóházat is. Ez ugyanis csak 16:00-ig van nyitva és két részletben, mert déltől 13:00-ig fertőtlenítést végeznek. Belépéskor két mosolygó japán hölgy köszöntött minket és hála Istennek adtak egy kitöltendő cetlit…persze nem betűkkel, hanem kanjikkal tele. És lelkesen mondták japánul, hova mit írjak, majd mikor jeleztem, hogy sajnos nem értem, még lelkesebben folytatták. Végül random beírtam valahova az időt, a nevünket és aláírtam, bedobtam a gyűjtő ládába és igeeeeen, bejutottunk. A játszóház egy hangyavárat imitált, úgyhogy nagyon jó kis járatrendszert csináltak, ahol lehetett bújkálni. Ezen kívül itt is volt nem csúszós csúszda, illetve mindenféle kötélmászóka. Zsombinak minden alkalommal nagyon tetszett, viszont már kezdte annyira otthon érezni magát, hogy egy szempillantás alatt otthagyott minket és eltűnt, és hát ez a hangyavár konstrukció nem annyira támogatja az átláthatóságot. Nem vagyok egy idegeskedő anyuka, viszont a játszóháznak voltak nyitott ajtói körös-körül, így mikor már 2 perce nem láttam Bombókát, kezdtem kicsit feszült lenni…nem elég, hogy sikerült elveszítenem a gyereket, sikerült elveszítenem egy SZŐKE gyereket JAPÁNBAN! Vállon is veregettem magam. Na de aztán hallottam, hogy „Elbújtam, talááálj meg”. Hopp, ez nem japánul volt, úgyhogy iszkoltam is a hang irányába és ott is volt a kis tejföl fej az egyik hangyajárat elején. Most már el tudom képzelni, mit érezhettek anyuék, mikor 3 évesen elkóboroltam az olasz ruháspiacon. :)

Hétvégente különféle büfékocsik kínálatából válogathatunk. Van török kebabos-fagyis, japán falatkás, különböző ázsiai konyhák, láttunk már mexikóit is, illetve szinte minden büfékocsiban árulják a japánok hideg finomságát, a Kakigori-t. Angolul shaved ice, nálunk leginkább a jégkásához hasonlítható. Egy külön erre szakosodott géppel ledarálják a jeget és különféle ízesítésű édes szirupot öntenek a tetejére, ezt kanalazzák. Mi legutóbbi látogatásunkkor kóstoltunk meg egy szivárványosat, mindhármunknak nagyon bejött. Ezen kívül én mindig szeretnék valami „speckót” kóstolni. Az egyik büfékocsinál elég sokféle, elvileg hawaii étel volt. Rábíztam magam Ricsire, hozott nekem egy random csirkés ételt, ami nagyon-nagyon finom volt. Kiderült, hogy japán kéz által készített koreai hawaii csirke, becsületes nevén huli-huli csirke. Második alkalommal japán-mexikóit ettem, hát arról nem tudok sok jót írni… A parkban pihenő japánok egyébként nem igazán élnek a büfékocsik lehetőségével, igazából nem is értjük, hogy éri meg nekik kivonulni. Sokan inkább hozzák a kis ebédjüket otthonról – természetesen a rizs nem maradhat el -, a legtöbb családnak van kis asztalkája is, amit körbe ülhetnek. Legutóbb már mi is vagiztunk a fasírt-kenyér kombóval. A Kuragaike egyébként nemzeteket tekintve elég színes palettát lát vendégül, viszonylag sok nem japánt láttunk már, bár ránézésre Európába sem tudtuk pozícionálni őket. Mindenesetre mindig felüdülést jelent hozzánk hasonló arcokat látni.

Kakigori, a japán jégkása

Műfüvön tálalt hul-huli csirke

Török kebab és porból készült sültkrumpli

Utoljára másfél héttel ezelőtt voltunk a parkban, főleg labdarúgó tudásunkat villogtatva, és ismét felfedeztük, hogy ez a park még annál is sokkal-sokkal nagyobb, mint amekkorának másodszor gondoltuk, van még mit felfedezni. Úgyhogy a mesés Kuragaike park folyamatos támogatója lesz szabadidőnknek az ittlétünk során.