Big(s) in Japan

Otthoni látogatásunk kicsit hosszabbra nyúlt, mint terveztük, majd érkezésünk után bő egy hétig próbáltunk visszazokni az itteni időzónához. Így program beszámolónk egyelőre nincs, de kultúr-sokk témákból kifogyhatatlanok vagyunk. :) 

1. Politika

A japánok választási részvételének aránya a béka feneke alatt van. És nem azért, amiért néha nálunk, mert hogy úgyis mindegy, nem lesz jobb. Hanem épp az ellenkezője miatt: úgyis mindegy, mert nem lesz rosszabb. Mindegy, ki van az ország élén, biztosak lehetnek abban, hogy ugyanúgy garantált a megfelelő életszínvonal. Persze mondhatjuk, hogy a világ harmadik legnagyobb gazdaságaként könnyű, de ide is el kellett jutni. Mi éppen a választások előtt értünk ide, és végig követhettük a kampányt. Legalábbis ami a plakátokat illeti. Mondanom sem kell, hogy mennyire más volt. Hirdetmény csak a megadott helyeken fordulhat elő, úgy, hogy egy helyen egymás mellett megtalálható az összes jelölt plakátja. Ez nem tartalmaz mást, mint egy képet az illetőről, azt, hogy kinek a színében indul, és maximum egy ígéretet. Semmiféle vissza- és oldalra mutogatás. Brüsszel innen messze van, de Pekingre sem találtunk negatív jelzőt. Szóval kultúráltabb és sokkal békésebb a légkör.

Néhány hete egy kis reptéren néztük egy kollégával a tévét, ahol parlamenti vita volt éppen. Egy néni igen mérgesen beszélt a miniszterelnökkel, hát rákérdeztem miről van szó. A hölgy elvileg a honvédelemi tárcához tartozott, így gondoltam az a baja, hogy a jelen feszült helyzetben több pénzt szeretne. De nem: az ő aggálya az volt, hogy túl sok pénzt akar a kormány a „hadseregre” költeni. Kétszer kérdeztem vissza, hogy biztos jól értem-e… (a hadsereg azért került idézőjelbe, mert Japánnak a második világháború óta hivatalosan nincs hadserege).

2. „Válság juttatás”

A legújabb hihetetlen sztori néhány napja történt. Kaptunk egy levelet, ami egy nyomtatványt tartalmazott. Ezt a nyomtatványt ki kell töltenünk és visszaküldenünk postafordultával, ugyanis Toyota városa minden családot támogat 50 ezer jen-nel, a megnövekedett megélhetési költségek miatt. Bizony, ebbe a körbe mi is beletartozunk, mint 6 hónapos „bevándorlók”. Sőt, pár napra rá kaptunk még egy levelet, hogy a tartományunktól (Aichi) is kapnak a családok 10 ezer jen-t gyermekenként. Jeleznénk, hogy átszámolva itt éppen 480 HUF a benzin... és sokallják.

3. Szerencse fiai

A fentiekben vázolt helyzetből adódóan a japánok néha nem tudják, hogy jó dolgukban mit csináljanak...így sokan gondolják, hogy a nyerőgépekben jó helye lesz.

Az országban hatalmas hagyománya van az ún. „Pachinko and slot” létesítményeknek, ezek az itteni kaszinók. Mivel a kollégák között vannak, akik rendszeresen járnak, kértem őket, hogy vigyenek egyszer el. Kérdezték mennyi pénzt szánok rá. Az ötezer jenes válaszomon óriásit nevettek, szóval tízezerrel indultam neki, amin már csak kissé mosolyogtak. Ezek a helyek borzalmasan hangosak, és több száz gép található bennük. Az egyik tehát a pachinko.

Pachinko gép

Ezek a gépek apró golyókat lőnek ki, aminek az irányát nem, de az erősségét lehet állítani. Megmutatták hova célozzak, hogy a golyók végül beleessenek egy lyukba. Eközben az előttem lévő képernyőn rajzolt halak úszkáltak több sorban, és pusztán a szerencse kérdése, hogy megtörténik-e valamiféle együttállás, amivel nyersz. Halvány gőzöm sincs a lényegéről és hogy hogyan lehet nyerni. Sokan voltak, akik a telefonjukon filmet néztek miközben a gépük hányta a golyót….ennyire a szerencse kérdése, emberi tényező itt nem játszik. A másik játék az a sima játékgép amit otthon is ismerünk. Megdöbbentően sokan voltak teremben, a gépek legalább 70%-nál ültek.

Szóval egy óra játék után a hallásomon kívül vesztettem kereken 200 jent (a nyerőgépen még nyertem is), de a kasszánál kaptam szuvenírt meg választhattam egy rágcsát a nyerőgépen nyert zsetonjaim után, tehát összességében minimum nullára jöttem ki.

Erre az életérzése egyébként már a gyereket is nevelik. Minden bevásárlóközpontban találni egy olyan emeletet, ahova ha belépsz, hosszútávú hallás- és látásromlás veszélyeztet. Végeláthatatlan videó- és játékgép, illetve a „kampó” játékok. Rengeteg gyerek püföli itt a gombokat, húzkodja a karokat  és üti a dob-imitátor játékot. A kampós játékokkal párszor mi is próbálkozunk, néha horogra is akad valami.

Mindegyiknél egy 100 jenessel próbálkozhatunk

4. Eltérő időszámítás

Japánban nem hétfővel kezdődik a hét, hanem vasárnappal. Talán ezért sem pihennek túl sokat. :) Természetesen a naptár kinézete is ehhez igazodik, amit a Japánból elérhető Booking.com is átvett, s ez volt az oka annak, hogy először rosszul, péntek-vasárnap helyett csütörtök-szombatra foglaltuk a kiotói szállásunkat. A szokásos heti látványhoz voltunk szokva. :)

A japán naptár - pirossal (csakúgy, mint otthon) a vasárnapok

A másik furcsaság, hogy a dátum kiírására itt nem az "időszámításunk" szerinti évszámot használják. Helyette azt írják le a hónap elé, hogy ebben az évben hányadik éve uralkodik a jelenlegi császár. Tök egyszerű, nem? Ugyanígy jelzik a születési dátumot is. Éppen hányadik éve uralkodott az akkori császár, amikor születtél. Nem gyenge történelem vizsga ez a mindennapokban. :) Jelenleg éppen 5 januárját írjuk, mivel Naruhito császár 2019-ben kezdte meg uralkodását (tehát 2019 január 1-e itt kint 1.1.1.)

A képen látható két évszám: 4. (2022) .12.15.- 5. (2023) .01.06.

Talán ide kívánkozik az is, hogy a munkanapokra vonatkozóan létezik egy ún. „Toyota calendar”, amit a DENSO is használ. Azt találták ki, hogy az eszerint dolgozó cégek a piros betűs ünnepeken is dolgoznak, viszont a nyári és téli leállást az így összegyűlt napokkal oldják meg. Tehát nem a dolgozó kivehető szabijait piszkálják, hanem a nemzeti ünnepeket „vonják össze”. Az idill persze nem teljes, mert itt összesen 20 nap szabi jár kortól függetlenül.

5. Tájfun

Japánon évente kb. négyszer-ötször söpör végig tájfun, jellemzően augusztus-szeptemberben. Nekünk egyet volt esélyünk megtapasztalni, a magyar híradásokban is szereplő Nanmadol tájfunt. Az évtized vihara szeptember közepén söpört végig Japán nyugati részén, szerencsére Toyota-t csak érintette és itt csak hevesebb szelet és esőt generált. Ennek ellenére is, akit tudtak, hazaküldtek a munkából, illetve este fél hatkor leállt a tömegközlekedés. Mi is lehúztuk a szuperbiztos redőnyeinket, ami ilyen helyzetekben szolgál és igazából aludtunk egy jót, miközben Kyushu szigetén Dél-Japánban 3 millió embert kellett evakuálni.

Nanmadol az űrből

Volt még néhány beharangozott tájfun, de mivel Várpalotán is sűrűn esik vízszintesen az eső, ezek nem okoztak fejtörést és riadalmat.  

6. Szipogás és idegesítő hangok

A legborzasztóbb szokásuk, hogy nem fújják ki az orrukat! Helyette…hát igen, szipognak, vagy ha már nehezen menthető a helyzet, undorító módon leszívják a….azt. Nekik épp az a visszataszító, ha valaki kifújja az orrát a zsepibe és azt utána elteszi a zsebébe. Náluk az az elfogadott, ha szipognak, szürcsögnek, egyenesen a maszkba tüsszentenek. Szerintem a fül-orr-gégész abból él, hogy arcüreggyulladással kezeli az embereket. De legalább evés közben is szürcsölnek, csámcsognak kissé. A szürcsölés köszönhető a tésztás leveseknek (pl.: udon), ahonnan a hosszú tésztákat a pálcika segítségével kihalásszák, majd az egészet kiszívják egy lendülettel. Szerintem drága Húgom a második ilyen után venné a jegyét az első gépre hazafelé.

7. Mindent könnyű kinyitni

Gondolom, mindenkinek megvan az érzés, amikor nagyon szeretnéd már enni az uborkát, a mogyorót, a pisztáciát stb., de a csomagolás az utadat állja, mert köztudott, hogy ezeket a jóságokat elég nehéz kinyitni. Ez itt nincs így. A vásárlók alap elvárása, hogy könnyen hozzájussanak a megvásárolt termékhez. Itt ugyan mindent eggyel többször csomagolnak be, mint kellene, de legalább könnyű kinyitni őket.

Az egyik jellemző rizses étel, az onigiri kicsomagolása is mesterien ki van találva.

Sokszor a – valamilyen okból - nehezebben nyitható termékeket sokkal olcsóbban teszik ki a polcokra, és így sem biztos, hogy elviszik… Két konkrét példát hadd említsek. A török tolmácsunk mesélte, hogy volt egy török olívabogyó márka, amit be szerettek volna hozni a japán piacra. Maga a termék isteni volt, messze verte a szigeti hasonlókat, de nem hallgattak a tolmácsra, aki figyelmeztette őket az üveg nehéz nyithatóságára. Ki is kellett cserélni a szállítmányt, mert ugyan vették a japánok, de rengeteg panasszal éltek emiatt.

A másik példa pedig igencsak megmosolyogtató. Egyik japán kolléga kapott Attilától hazai paprikát, meg piros aranyat (ezt egyébként imádják). Feszengett szegény, mert itt Japánban illik az ilyet viszonozni, hát volt nála hirtelen két csomag gumicukor, amit odaadott. Próbáltuk kinyitni, de nem nagyon tudtuk, mosolyogtunk is, hogy „no lám, itt Japánban sem olyan egyszerű az élet”. Ekkor lefordítottuk a full japán nyelvű csomagolást, és láss csodát: Nemesvámoson a Haribo-ban gyártották az édességet…

8. Az ezres

Megoldottunk egy 170 éves történelmi misztikumot. Petőfi Sándor a segesvári csata után Japánba szökött és itt is nemzeti hős lett. Erről az 1000 Yen-es bankjegy tanúskodik.

Petőfi-San (dor) - ugye... még a név is stimmel

9. Mask-magic

Kétféle lány lehet nagyon szexi itt Japánban: akinek nincs frufruja (elenyészően kevés), és/vagy aki nem hord maszkot. Vannak olyan kollégánik, akiket az itt töltött 8 hónap alatt szó szerint nem láttunk még, csak maszkban. A minap az irodában dolgozó helyes (?) leányzó jött az asztalunkhoz. Említettük is a kollégáknak, hogy nagyon szépnek tűnik, de hát maszk nélkül még nem is láttuk. Nagyot nevettek, és akkor mondták, hogy Japánban ezt „mask-magic”-nek (maszk varázslatnak) hívják. Ha negatív a csalódás akkor fekete mágia… 

10. Esküvő

November 19-én hivatalosak voltunk egy esküvőre. Az igazi, tradícionális esküvőt szűk körben megtartották már tavasszal, így a novemberi esemény már nyugati beütéssel szerveződött. Az esküvőnek itt három része volt: a ceremónia, az első party és a második party. Illetve egy nem hivatalos harmadik party is "megesett" (ez utóbbi már fakultatív). A ceremóniára mind a hárman hivatalosak voltunk, a másik két állomásra pedig csak én.

Az esküvő Nagoya-ban egy gyönyörű belső udvarban zajlott. Nem sokat cicóztak, mikor odaértünk és beléptünk az ajtón, az első feladat az volt, hogy az ajtó mellett lévő asztalra letegyük a nászajándékként hozott pénzösszeget. Ezt az asztal mögött álló megbízottak elvették, tettek egy pipát e nevünk mellé. A tarifa egyébként nem kevés, 30 ezer jent illet a borítékba tenni. Elvileg azért, mert mindenki három darab tízezrest visz, és így a harmincezret nem lehet elfelezni. Ez ám a biztosíték az együtt maradásra… A fő szabály viszont az, hogy csak hajtatlan, és még soha nem használt, szűz bankjegyet szabad vinni. Szerencsére az egyik kolléga mindig félreteszi, ha ilyet talál, így váltott nekünk. Ezután egy kis vendégvárásban volt részünk, míg a ceremónia kezdetére vártuk.

Vendégváró képek a tradícionális esküvőről

Majd jött a zene, mindenki elfoglalta helyét és elkezdődött. A vőlegény, a kollégám egyedül vonult be. Őt a menyasszony követte édesapja kíséretében. Itt volt egy szép kis szokás, az összes olyan székre, mely a sorok belső szélén volt, leraktak egy szál virágot, s aki ezeken ültek, sorba odanyújtották azokat a menyasszonynak, így alakult ki a menyasszonyi csokor, melyet végül a pár együtt kötött meg. Itt nem volt sem pap, sem anyakönyvvezető, sem szertartásvezető. Két ismerős oldalról, a pártól viszonylag távol vezényelte az eseményeket. Szokás, hogy a vőlegény és a menyasszony is meglepetésszerűen felkér 2-2 barátot, hogy mondjanak beszédet, így leginkább ezekkel a felszólalásokkal telt el a ceremónia. A hölgy felszólalók itt versenyt sírtak...:)

Nagyon hangulatos helyszínen voltunk

Ezután kivonulás, fényképezkedés, majd ismét egy jó kis szokás. A pár felment egy erkélyre és édességeket tartalmazó kis ajándékcsomagokat dobáltak a tömegbe. Mint később kiderült, nem mindegy, hogy mi volt benne. Aki talált a csomagban egy képet az ifjú párról, az ajándékot kapott cserébe. Mi pl. egy Starbucks kártyát nyertünk.

Elkaptuk!

Miután a ceremónia véget ért, következett a "First party". Ez igazából egy ebéd volt, a ceremónia helyszínén, méghozzá egy nagyon fine dining ebéd, a francia konyha több fogásával. Ami itt érdekes volt, hogy a pár egy falatot sem evett, csupán egy elegáns kanapéról szemlélték az étkező vendégsereget és fogadták az ajándékokat.

Ezt követően mindenki buszra szállt és irány a "Second party", ami Nagoya központjában volt, egy felhőkarcoló 25. emeletén. Mondanám, hogy itt aztán elszabadult a buli, de nem...se zene, se tánc. De legalább alkohol volt, így egy nagy bölcsességet meg is tanítottunk a japánoknak: One shot or no more sex. :) A buli egészen pontosan 20:00-ig tartott, mint minden japán rendezvény esetében, itt is meg volt határozva a program vége. Nem teljesen olyan egy lagzi, mint nálunk, pedig ez már elméletileg nyugati stílusú volt. Persze a 7 hónapos várandós menyasszonytól ez is szép teljesítmény volt, valószínűleg sokkal nagyobb bulira nem is vágyott.

Kilátás a 25. emeletről 

+1 Unokázós csalók

Képzeljétek, itt is vannak. Nem gondoltam volna. Az egyik kollegánk szüleit két napja próbálták bepalizni, szegény nem aludt egy hunyást sem... Szabálykövetés ide vagy oda, itt sem mindenki angyal.